Bagolyház

[William Wilson]

Szárnysuhogás hallatszik, majd egy toll libben le a magasból. Huhogás is járul a mûvelethez. A hang tulajdonosa jelen pillanatban egy kuvik, aki épp most tárgyalja egy hóbagoly társával szörnyû veszteségét. Ha jobban figyelsz, a többi madár hangját is hallhatod, csak épp halkan, mert a kupolás épület falai magába zárják a rikácsolásokat, illetve "dallamos" hangokat. Apró ablakocskák engedi ki csupán a morajt...

[Elisha Prevett]

*Elisha arra az elhatározásra jutott, hogy nem jelenik meg négykor a büntetõmunkán. Ám mikor épp csak egy jó nagy sétát vett volna, a lábai valahogy mégis a Bagolyház felé vitték. A lány már messzirõl kiszúrta a torony lépcsõje mellett álló gondnokot a gúnyos vigyorával párosítva.*
- A korábbi ideérkezése csak nem arra enged következtetni, hogy már ég a vágytól, hogy kis bagolyivadékokat pusztítson? *Elisha még annál ocsmányabb vigyort sosem látott, mint amilyet most a gondnok villantott felé. A lány hátranézett, szemeivel Willt kereste, de nem látta. Bizonyára valóban korán érkezett, hisz a tervezett nagy séta elõtt nem tartotta fontosnak megnézni az idõt.
A gondnok bevezette a lányt a Bagolyházba, ahonnan azonnal kizargatta az épp ott tartózkodó diákokat. Az érintett tanulók csak egy mérges pillantást lövelltek felé, hisz tudták, hogy annak nem lenne jó vége, ha ellenszegülnének vele. Miután a helyiség Elishán kívül diákmentes lett, a gondnok azonnal felfedte jól ismert gúnyos vigyorát.*
- Nos, akár kezdheti is a munkát! Én kimegyek várni a másik bûnbakot. Az ajtó elõtt állok majd, ne próbáljon szökni! *azzal ki is vonult.*
*Elisha odament pár fészekhez, hogy belenézzen. Volt, amelyikben csak tojások voltak, de volt olyan is, amiben már apró fiókák tátották a csõrüket.*
~ Nem fogok semmilyen élõlényt sem megölni!!! ~ Elisha tüntetõen leült a földre, hogy valami szökési lehetõségen töprengjen. Ilyen lehetõséget ugyan nem eszelt ki, de mást igen. Elõvette a pálcáját és megpróbált erõsen visszaemlékezni valamikori Átváltoztatástan órájára, ahol apró élõlényeket varázsoltak át egy közönséges pennává. A legelsõ kísérletet egy kis, látszólag a többinél gyengébb fiókán végezte. A varázslat sikerült, a kismadár helyén immár egy barna penna helyezkedett el. Elisha óvatosan a talárja zsebébe rakta, abban a reményben, hogy majd késõbb visszaváltoztatja. Csupán azt nem tudta, hogy hová tegye õket majd a visszaváltoztatás után, hogy táplálékot is kapjanak, és a gondnok se vegye észre õket… Mikor már pár fiókán elvégezte a varázslatot, az ajtó kinyílt, és belépett rajta a gondnok, mögötte Willel. Elisha még gyorsan a zsebébe tudta rakni a pálcáját, és a valahanyadik pennát.*

[William Wilson]

~Már megint süt a nap...~zsörtölõdött magában Will és feljebb tolta az orrán a napszemüvegét. Már megszokta hogy ilyen napfényes délelõttökön még órákon is hordania kell, ne folyjon ki a szeme. Lassan tipegett a kikövezett úton a Bagolyház felé. Semmi kedve nem volt büntetõmunkát végezni, kiváltképp nem fiatal bagolycsöpségeket írtani. Legalább a szél fújt. Azt szerette. Felnézett a felhõ égre. Aztán eszébe jutott, hogy azt nem tudja, hogyan fogja felül, a kupola tetején összeszedegetni a fiókákat, illetve tojásokat. Nem töprengett sokat, máris hívta kedves bajtársát.*
*Messzirõl észrevette a gondnokot. Még a testtartásából is sugárzott a rosszindulat. Út közben találkozott néhány diákkal, akik a bagolylak felõl jöttek. Néhány mondatfoszlányt elcsípett a beszélgetésükbõl:
-...mit keres egy ilyen egy iskolában...
-...szegény lány...
*Will az utóbbiból levonta a következtetést, miszerint Elisha már megérkezett. Hamar odaért az ajtóhoz.
-Hát ez minek magának?-förmedt rá a vénség.
-Maga szerint hogyan fosszam ki az ottani- mutatott a kupola teteje felé- fészkeket? Repülni még nem tudok...- Will elõvette undokabbik énjét. Ennyitõl talán nem sóz rá még egy sor büntetõmunkát. Ha mégis, akkor így járt.*
*Belépett a gondnok után. Jól sejtette, a lány megelõzte õt, sõt, már el is kezdte a munkát. Az öregember még egy diadalittas pillantást vetett rájuk, aztán otthagyta õket. Will a seprûjét a falnak támasztotta, majd a lány felé fordult. Két ujjával kecsesen levette a szemüvegét.
- W ügynök vagyok- Elishára kacsintott, de aztán kitört belõle a nevetés.*
*Pár pillanatra a falnak dõlt, hogy végre befejezze végre a nevetést, aztán visszacsúsztatta a napszemüvegét és így szólt:
-Na, hol kezdjük? Bár én ellene vagyok az állatkínzásnak és -írtásnak... Inkább ezt a vén trottyot kínoznám meg alaposan...

[Elisha Prevett]

*Miután a gondnok otthagyta õket, Elisha nagyot sóhajtott megkönnyebülésében.*
- Azt hittem, itt fog elõttünk mészárolni... 2 az 1-ben... Megöli a madarakat, közben minket is... Még jó, hogy elhúzott... *motyogta, közben az ajtóra pillantott, nehogy hirtelen bevágódjon, mögötte a hivatásos gyerekkínzóval.*
- W ügynök? *Elisha elnevette magát. Csodálta a fiút, amiért ilyen helyzetben is képes poénkodni. Végül felállt, és a csipogó fiókákra pillantott.*
- Ön sem fog madarakat mészárolni. Jól sejtem, mélyen tisztelt W ügynök? *mosolyogva Willre pillantott*
- A vén trotty kínzásában benne vagyok! Mit csináljunk vele? Kössük ki egy fához a Tiltott Rengeteg közepén, és hagyjuk ott 3 napig? *Elisha elképzelte a fatörzshöz kötözött, szidalmakat és különbözõ gyerekkínzási módszereket ordítozó gondnokot.*
- Nem, az túl kedves gesztus lenne tõlünk...
*Elisha nekilátott a többi fióka átváltoztatásához.* ~Ez az átváltotatás elég hülye ötlet volt tõlem... De ha már elkezdtem...~ *Miközben ezen tûnõdött, az egyik nagyobbacska fióka helyett véletlenül egy henger alakú csomagra bökött a pálcájával, mire az apró szilánkokra robbant szét. Az éles üvegdarabok több helyen is felsértették a lány kezét és arcát. Elisha gyorsan lebukott védve a többi testrészét, és csak remélni tudta, hogy Willt nem érte el a szilánkzápor. A robbanás következtében éles sikongatások tõrtek elõ, melyek kis kék, cifrán repkedõ kelta tündérmanóktól (Pixyktõl) származtak. Ahol ezek a tündérmanók jelen vannak, ott elõtõr a káosz. Ez itt sem volt másképp... A három manó amit csak ért, tépett, tõrt, hajított... Több tojás is a földön szétfolyva végezte. A manók szinte az összes Roxfortos diák levelét széttépték és a csomagokat is szétszedték.*
- Hogy kell ezeket megállítani??? *üvöltötte Elisha, miközben tisztában volt vele, hogy kérdése süket fülekre talál, ugyanis a manók olyan hangosan sikítoztak és romboltak, hogy több diák a torony falán kiálló köveken mászott az apró ablakokhoz, hogy belessen.*
- Ki az az idióta, aki ilyeneket küld a gyerekének??? *szitkozódott Elisha fennhangon.*
- Ezért nemhogy a gondnok, de az egész suli kicsinál!!!

[William Wilson]

*Örült, hogy egy kicsit felvidította a lányt.*
- Még szép, hogy nem! Csak azt nem tudom még, hogyan szöktetjük meg õket...- körbenézett, hátha megtalálja a választ, aztán Elishára nézett- Hát te mit mívelsz?
*Talán õ zavarhatta meg, amiért felrobbantotta azt a... tulajdonképpen azt sem tudta, mit. A lényeg, hogy körülvették õket a bosszantó lények. A felsõbb "szinteken" levõ kis kelyheket mintázó szobrocskákat leburogatták, így bombázva õket. Willnek nem is kellett több, elõkapta a pálcáját, a káosz közepe felé mutatott és az elsõ varázsigét kiáltotta, ami az eszébe jutott:
- Depulso!
*Hát ezt igazán nem kellett volna, mert nem csak a tündérmanókat taszította falnak, hanem a repkedõ baglyokat is. Amint erre rádöbbent, megszakította a varázslatot. Nem hallott reccsenést, tehát egyetlen bagolyborda sem törött el... Legalábbis ezt remélte. Ennek következtében azonban törmelékek zúdultak rájuk. Egy nagyobb darab elõl Will nem tudott kitérni és fejbe találta õt. Amerre nézett, színes pontokat látott. Kábán Elishához támolygott és megrázta a fejét. Ettõl valamicskét kitisztult a feje, és ismét normálisan látott.*
-PROTEGO MAXIMA!- nem tudta, vajon ez a varázsige hat-e a kõdarabkák és a por ellen. Egy kicsit megszûrte azt, de nem teljesn. Valami nedveset érzett a tarkóján. Odanyúlt és rögtön rájött, hogy vér csörgedezik ott- Meg...kérhet...nélek, hogy in-intézd el... ezt?- akadozva beszélt, mert nehéz volt egyszerre kétfelé figyelnie.*
*Ekkor dörrent valami mellettük. Három manó egy téglát vágott neki az ajtónak, ami azonban nemhogy kiszakadt volna, hanem inkább beszorult. Will felkapta a fejét, s azt látta, hogy újabb merényletre készülnek a pokolfajzatok. Ám most nem az ajtó, hanem a két diák ellen. Will azonnal félbeszakította a varázslatot.*
- Reducto! Capitulatus!-sorolta a fiú.
*A kis ördögfiókákat azoban egy ilyen egyszerû varázslattal nem lehetett leállítani. Hát mást vetett be:
-Piroinitio!
*A riadt, felgyulladt manó összeütközött a társával és az is lángra gyúlt.*

[Elisha Prevett]

*A manók olyannyira feldúlták a Bagolyházat, hogy az belülrõl kezdett valami troll lakhoz hasonlítani. Még a talaj szintje is megemelkedett pár centivel a sok széttépett levéltõl és csomagtól, meg az elfajzott manók által dobált tégladaraboktól. Elisha elõkerítette a nagy káosz közben elkallódott pálcáját, és Willhez hasonlóan különbözõ bûbájokat, átkokat kiabált a három gonosztevõre.*
- Obstructo! Ferula! *az egyik manót elérte a második bûbáj, ennek következteképpen összekötözve a földre esett. A másik lény zavartan nekirepült társának és felgyulladt. A két lángoló manó a földre esett és addig vergõdtek, míg felgyújtottak pár néhai levelet, amik azonnal hatalmas lángokra lobbantak.*
- Aguamenti! *Elisha gyorsan a lángokra célzott és a pálcája végébõl jövõ vízsugár eloltotta a kisebb tüzet, mielõtt az továbbterjedt volna. A manók az eset után kissé vesztettek aktivitásukból. A két égési sérült ezután csak szalmaszálakat volt képes hajigálni, míg a kötözött példány lassan kioldozta magát, és kötelét lengetve repkedett körös-körül. A másik kettõ egy idõ után belekapaszkodott a hosszú madzagba, és a három manó a rombolást megelégelve egyszerûen kiszállt egy kisebb ablakon. Elisha rögtön az ablakhoz rohant, hogy megbizonyosodjon róla, jól látta-e a manók szolid távozását, vagy ez csak egy reményt keltõ kép volt a fejében, és a manók még mindig ott rombolnak. De a három lény kint röpült a messzeségbe a kötéllel együtt.*
- The end… *Elisha megkönnyebbülve a földre rogyott és nagyot sóhajtott, miközben körbenézve felfogta a látványt.* - Vagy nagyon gyorsan elhúzzuk a csíkot, vagy megölnek minket! *lassan felállt, leporolta magát, és letörölte az arcát, mert néhány kis vájásból még mindig szivárgott a vér.*
- Jól vagy? *Willre nézett, hogy megbizonyosodjon róla, hogy a fiú nem szerzett-e komolyabb sérülést. Közben észre sem vette, hogy az ajtón dörömbölnek, méghozzá nem kis erõvel…*

[William Wilson]

- Nem egészen erre gondoltam, de mindegy...-motyogta maga elé. Megszakította a pajzsbûbájt, pálcájával a tarkójára mutatott:- Hippokrax!
*Legalább a vérzés elállt. A fájdalomtól eddig nem látott semmit, ám most észrevette a felcsapó lángokat. Szerencsére Elisha idõben közbelépett. Azt hitte, csak káprázik a szeme, mikor látta a három bajkeverõt kirepülni az ablakon. A lány is megbizonyosodott, így Willnek sem maradt már kétsége efelõl.*
- Nem igazán... Megvizsgálta a tarkóját; habár a seb már összeforrt, még mindig pokolian fájt.
*Szökkent egyet ültében, mikor valaki megdöngette az ajtót. Felállt és elment a közelébõl. A következõ pillanatban hatalmas robbanás rázta meg a Bagolyházat. Porfelhõ szállt fel a hajdani ajtó helyén. Néhány másodperc múlva a gondnok alakja rajzolódott ki a miniködben. Kezében a pálca szinte izzott. Nem szólt semmit, csak megszemlélte a környezetet. Egyre nagyobbra tágult a szeme a rendetlenség láttán, végül már szinte lángolt. Kínzó csendben sétálta körbe a kis épületet. Már éppen nyitotta a száját, Will felkészült a fület sértõ szitokáradatra, ám végül mégiscsak becsukta a száját és kivonult, magára hagyva a két összezavarodott diákot.*
- Hát ez meg?! Semmi hátborzongató motymorgás, "szívet szaggató szeszélyes szó"?!
*Fáradtan zuhant le a fal mellé és karolta át a térdét.*
-Most mi a szent kákalaguszonyt csináljunk?- kérdezte halkan- A mi egyetlen, szeretreméltó gondnokunk biztosan beköp a dirinek, és akkor szárnyak nélkül fogunk repülni...
*Suhogást hallott az egyik ablak felõl és megjelent Will karvalybaglya. Leszállt a térdére és halkan huhogott egyet. A fiú mosolyogva nézett Elishára.*
*Hirtelen erõs szél süvített be az egykori ajtó helyén és felkavart mindent, ami elõzõleg a padlót borította.*

[Elisha Prevett]

*Elisha oda sem nézett az ajtóra, mikor az kivágódott, mögötte a gondnokkal. Annyira elege lett az egész napból, hogy már nem tudta érdekelni az sem, ha büntetõmunkák sorozata szakad rájuk a gondnok jóvoltából. Azt viszont nem tudta érdektelenül hagyni, hogy a gyerekkínzó nem ordította le õket a nagy felfordulás láttán. Ezen ritka eseményen igencsak elcsodálkozott. Kérdõn nézett Willre, de a fiú arckifejezése is meglepettséget tükrözött.*
- Lehet, hogy csak alva járt… *találgatott Elisha* Vagy összetalálkozott volna a három manóval, akik ennyire elbántak vele? *az ablakhoz lépett, és kinézett, nem-e épp visszafele tart a három gazfickó. Nem látta õket, így leült a földre.*
- Ha beköp minket, én nem tom mit csinálok vele… De nem éli túl… *motyogta mérgesen* Szerintem jobb lenne gyorsan elmenni innen, nehogy aztán az igazgatónõvel térjen vissza ez az elvetemült…
*Hosszasan figyelte a berepülõ baglyot. Most az is felmerült benne, hogy az igazgatónõ titkon animágus, és így akar hirtelen rajtuk ütni, de mikor a madár Will térdére szállt, elhessegette ezt a gondolatot.*
- Szép bagoly. *jegyezte meg mosolyogva, majd körbenézett, hátha itt találja a sajátját is, ami elég valószínûtlennek tûnt, mivel épp ma délelõtt repült el egy levéllel. Elisha baglya pedig nem épp a gyorsaságáról volt híres.
A baglyokon gondolkozva eszébe jutottak az átváltoztatott fiókák, amiknek elvileg most a lány zsebében kellene lenniük pennákként, de nem voltak ott. ~Francba!~ *szitkozódott magában a lány*
*A szemetet felkavaró fuvallat az összes port a levegõbe keverte, hosszas köhögésre késztetve a bent tartózkodókat. Egy ideig szinte semmit sem lehetett látni a nagy porfelhõben. Miután kitisztult a levegõ, Elisha meglepetten vette észre, hogy újra látszik az eredeti padló, és nem csak a nagy kupac kupi… Az összes szemét a fal mellé került magas tornyokat alkotva.*
- Ez meg is oldotta a takarítást… Igaz, nem olyan, mint új korában, de tûrhetõ… *Próbált minden iróniát kivenni a hangjából, de nem igazán sikerült. Így inkább kissé gúnyosra sikeredett a mondat.*
- Itt az idõ lelépni!

[William Wilson]

*Levette a szemüvegét, hogy kidörgölje a szemébõl a port, addig a baglya a vállán trónolt. Mikor visszatette, a madár mélyen huhogott és felborzolta a tollait. Mintha megérezte volna, mi következik ezután. Sötét felhõk lepték el az eget, s az iménti légáramlat, ami majdhogynem kisöpörte õket, enyhe szellõnek bizonyult ahhoz képest, ami eztán következett. Will a fal mellé lapult, baglyát a pulóvere alá rejtette, aminek zipzárját fel is húzta. A madár a feulladás szélén állt, de inkább ez, mintsem a szél felkapja és az épületnek csapódjon. A fiú Elishát is maga mellé rántotta és az egyik kezével a lányét fogta, a másikkal az ajtó megmaradt félfáját ragadta meg. Öt hosszú, fárasztó perc után a szél lecsillapodni látszott és Will elengedte a lányt.*
-Elnézést...- mosolygott kellemetelnül Elishára.*
*Elõhalászta pulóvere alól a szerencsétlen állatot és kisimítgatta a tollait.*
-Véleményem szerint jobb, ha...-mondatát félbeszakította egy dobhártyaszaggató mennydörgés. Will elmutogatta, hogy siessenek vissza és választ nem várva elindult a kastély felé. Szaporán szedték a lábukat. Ekkor koppantak a fejükön az elsõ esõcseppek. Rögtön utána következett a többi. Mire a kapuhoz értek, a szemerkélés záporrá változott. Will megszokásból dõlt neki, az ellenben nem mozdult. Ekkor meghallotta a bejárati tölgyfaajtó csapódását és a rengeteg zár kattanását. Halk, búgó hangot hozott a gyenge szél a termek felõl:
-Az iskola területén karantén lép érvénybe! Senki... ismétlem SENKI nem hagyhatja el az iskola területét a következõ 48 órában! Ennek értelmében senkit nem is engedünk be! Az elmúlt fél órában lezajlott események következtében rendelem el. További információért a házvezetõjükhöz forduljanak, akik bármelyik percben megérkezhetnek a klubhelyiségekbe. Köszönöm.
-KARANTÉN?!-hüledezett Will- Mi a jó büdös kentaurürüléket csináljunk idekinn?? Egyáltalán mi történt odabenn?-amint rájött a válaszra éktelen haragra gerjedt- Azok a... manók...

[Irilt Rooney]

Irilt először sétált az udvaron. Érkezése után mindent túl zavarosnak látott, gondolta, összeszedi egy kicsit magát, közben az udvaron is körül néz. Odakinn szokatlan hideg, és kissé ködös volt a levegő. Nem szokott hozzá az efféle szélsőséges időjáráshoz: az egyik pillanatban még a nap is süt, a másikban, pedig hatalmas viharfelhők lepik el az eget. Még mindig rosszul érezte magát, amiért haraggal vált el a szüleitől. Talán küld egy baglyot nekik, hogy nem úgy gondolta. De ezt majd csak később. Lassan sétálgatott az udvaron a bagolyház felé, de ezt még csak a távolból látta.Szörnyű rikácsolást hallott odafentrűl, így gondolta, inkább kihagyja a látogatást. Megfordult. Ekkor azonban egy hatalmas, dobhártyaszaggató égzengés rázta fel a félálomból, majd két alakot látott futni a Roxfort bejárata felé. Ekkor hatalmas esőcseppek koppantak körülötte és pár még őt is eltalálta.
-Remek! Nem elég, hogy majdnem megfagytam, még szét is ázom! Ez aztán a frankó párosítás!-
Mivel nem akart még jobban megfázni, követte a két alakot a kapúhoz. Sűrű léptei visszhangoztak, az eső kopogása nem tudta elnyomni. Mikor felért, beszélgetést hallott. Nemsokára megpillantott egy fekete hajú lány és egy napszemüveges srácot. Idősebbnek látszottak. Köszönt, majd érdeklődött, hogy mért nem lépnek végre a kastélyba.*
*-Ez szuper! Az első napomon vizesebb vagyok, mint a fekete-tavi sellők és jobban fázok, mintha a Jeti. Ráadásul két napig kizártak. Most mit tegyünk?- és kétségbeesetten a fiúra pillantott. Első benyomásra helyesnek tűnt, de a második gondolata mégis ez volt: -Micsoda egy arogáns majom...zuhog az eső, így is alig látok, ez meg napszemüvegben flangál...- ezután pillantása felváltva érintette a lányt és a fiút és várt, hátha valamelyikük kitalál valamit.

[Cassandra Muldoon]

*Cassandra farkas alakjában futkározott a tó körül.Néha-néha megcsúszott, ám ez nem tudta elvenni a kedvét ettõl a jó kis idõtöltéstõl. Régen szórakozott ilyen jól. Riogatta a part közelében úszkáló halakat, a bokrokon a délutáni pihenõjüket tartó hollókat is szétrebbentette. Hangosan kacagott, nem érdekelte, ha valaki meghallja õt. Mivel egy lelket sem látott az udvaron, nem is kellett tartania ettõl.*
*Az egyik fa gyökere igen nagy ívben kanyarodott az ég felé. Cass gondolta, átugorja. Nekikészült, szökkent egyet. Azonban túl kicsire sikeredett. A lába a gyökérbe akadt és átesett rajta. Elterült a földön. Kicsit ideges lett ettõl az attrakciótól, de úgy gondolta, legalább pihen egy kicsit. Hûvös szellõ simogatta a bundáját. A nap sugarai a vízen tükrözõdtek, ez bántotta a szemeit, ezért le is hunyta õket. Ám így is érzékelte, hogy pár pillanat múlva elborul az ég és viharos szél kezdi tépni a bundáját. Úgy vélte, jobb, ha visszaindul a kastélyba.*
*Farkas alakját megtartotta, így gyorsabban haladt. Mikor egy hatalmas széllöketbe került már szinte repült, mivel a széllel megegyezõ irányban vágtázott. Eltartott egy ideig, mire a kapu közelébe ért. Három alakot pillantott meg. Azonnal lefékezett, ekkor azonban váratlanul plattyantak a cseppek a fején. Ennek ellenére elhatározta, hogy a diákokra hozza a frászt. Hosszasan vonított, majd lassan ismét elindult a kastély felé. Vészjóslóan vicsorított rájuk. Az esõ kezdte idegesíteni. El is káromkodta magát, amiért az idõjárás elrontja a színjátékát, ám csak hörgés hagyta el a száját. Már egészen közel került hozzájuk, látta tisztán a szemüket. Próbálta kiszûrni a tekintetükbõl a félelemet, ami ezen a hideg napon legalább felmelegítené Casst.*

[Irilt Rooney]

Miközben odakinn ácsorogtak tehetetlenül, Irilt érezte, hogy fagyos esőcseppek csorognak végig a nyakán, majd a hátán is teljesen eláztatva a blúzát. Mikor már mindannyian úgy festettek, mint a nyakonöntött kertitörpék, Irilt megállapította: - Ennél már tényleg nem lehet rosszabb a helyzet.*
*Irilt tett egy apró javaslatot afelé, hogy talán kereshetnének egy száraz menedéket, hiszen nem ácsoroghatnak az ajtó előtt ítéletnapig.*
*Tanácskozásukat, azonban egy horrorisztikus farkasvonyítás szakította félbe. Ekkor megpillantottak egy épp feléjük vágtázó farkast. Vérfagyasztó vicsorából ítélve nem lehetett túl pompás hangulatban. Iszonyatos tempóval haladt a három diák felé, akik rettegve várták a farkast.*
*A farkas váratlanul megcsúszott egy sáros pocsolyában, a diákok férrerántották egymást és érezte, hogy egy erős lökés őt is egy pocsolyába löki. A farkas már nem tudott lefékezni, homlokegyenest az ajtónak ütközött és egy hatalmasat nyikkant. Ekkor Irilt feltápászkodott és megragadott egy földön fekvő faágat, védeni próbálva magát az esetleges támadástól.

[Elisha Prevett]

*A bagolyházat átfújó nagy széllökés csaknem a falnak csapta Elishát. Ezt szerencsére Will megakadályozta.*
- Öhm, kössz! *mondta neki, majd az ideiglenes szélcsend beálltával gyorsan körbenézett, hogy minden rendben van – e. A hely olyan volt, mint az iménti szél elõtt: nem volt rendben, de azért elfogadhatóan festett. Elishát innentõl kezdve nem érdekelte a bagolyház sorsa, minél hamarabb kint akarta tudni magát az épületbõl. Kilépve elõször barátságosan fogadta a szemerkélõ esõt, merthogy néha az is kell, de mikor az záporrá fokozódott, változott a véleménye. *
- Frankó… *mormogta csak úgy, talán magának, talán annak, aki hallja.*
*Megtorpant a figyelmeztetés hallatán, és síri csendben hallgatta. Utána Elisha úgy leblokkolt, hogy egy egész percig tartott, mire felfogta a szavak valódi jelentését.*
- Ezek tényleg kizártak minket két napra??? *felháborodottan körbenézett, és látta, hogy nincsenek egyedül. Egy lány jött feléjük. Elisha most épp nem kívánta mások kárát, de azért örült, hogy nem csak õk maradtak ilyen szerencsétlenül. Nem volt meglepve attól, hogy a lány is méltatlankodik ezen a peches helyzeten.*
- Legyünk optimisták… Ennél rosszabb már úgysem lehet! * Szinte egyszerre mondták ki a lánnyal ezt a kis próbát a hangulatjavításra. *
- Szerinted tényleg a manók azok? *kérdezte Willtõl, majd a lányra nézett.* - Egyébként hogy hívnak? Én Elisha vagyok. *mutatkozott be neki.*
*Most vette csak észre, hogy a ruhája már gyakorlatilag teljesen átázott a zuhogó esõben. A zsebébe nyúlt, hogy kivegye a pálcáját, amivel egy „Leperex”-et küldhet magukra. Ahogy kereste, hirtelen elkerekedett a szeme. Egy hosszú pálca helyett két rövidet tapogatott ki. Kivette õket, hogy látás alapján is megvizsgálja. A tapintása nem hazudott, tényleg ketté volt törve egykori hû társa.*
*Elisha egy szép hosszú káromkodást mondott végig magában, mindeközben olyan arckifejezéssel meredt maga elé, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Mikor végzett, dühösen a földhöz csapta a hajdani pálcát, akkor vette csak észre a rájuk vicsorgó farkast.*
- Mégiscsak lehet rosszabb… Sokkal rosszabb… *motyogta halkan és meglehetõsen ijedten. Pálcája nem lévén próbált inkább levegõvé válni, sikertelenül… Fontolgatta, hogy felveszi animágus alakját, azzal csak gyorsabb lehet, viszont annál vonzóbb is egy farkasnak a macska vacsi…* ~Ez egy animágus~ *jutott az iménti gondolattal az eszébe ez a lehetõség. Reménykedve a farkas szemébe nézett, de nem látta benne azt az ezüstös csillogást, ami az unokatestvérére, Thomasra utalt volna. Õ is animágus volt, õ is farkas… Elképzelhetõ lehetett volna, hogy belóg a suliba egy kicsit leskelõdni… De ez másvalaki volt.*
*Elisha megkönnyebbült, mikor a farkas megcsúszott, és köszönt egyet az ajtónak. A többiekre nézett, hogy lássa, õk mivel próbálják megvédeni magukat. Tudatni akarta velük, hogy szerinte egy animágusról van szó, de ebben a lehetetlen helyzetben nem tudta, mivel minden percben hosszas égzengések zavarták meg a csendet, az esõ hangosan kopogott a talajon, a farkas pedig hol vicsorgott, hol morgott, vagy épp nyüszített.*

[William Wilson]

*Dühösen húzta össze magáb a pulóverét. Idegesen toporgott a kapu elõtt és törte a fejét, mi tévõk legyenek. Elisha hangját vélte hallani, ezért megpördült.*
-Igen, mért kik leh...-ekkor vette észre a lányt, aki valamivel fiatalabb lehetett náluk. Õ is jól elázott, tehát a környéken tevékenykedhetett. Próbálta lehiggasztani magát. Mikor ez valamilyen szinten sikerült neki, kézcsókot nyomott az ismeretlen hideg, vizes kezére. Most eszmélt rá, hogy még mindig a fején virít a szemüvege. Vigyorogva vágta zsebre- Will Wilson. És önben kit tisztelhetek?
*Visszafordult Elishához:- Igen...Godolom õk, mivel épp most-kétkedve sandított az újonnan érkezett lányra, aztán mégis befejezte a mondatot- páholtuk el õket...
*Akaratlanul is a fejéhez nyúlt (ekkor eszébe jutott nagypapája, aki mindig ha Will valami rosszat tett ezt mondta: "Na, kapty a fejedhõ'!"). El is mosolyodott rajta, de még mielõtt a lányok észrevették volna, letörölte az arcáról. Mikor már végre megnyugodhatott volna észrevette a feléjük csörtetõ farkast. Azonnal pálcát rántott és próbálta megcélozni az állatot. Ám az túl gyorsan mozgott ahhoz, hogy eltalálja. Lelassított. Will ezt furcsának találta. Ám mikor az ordas szemébe nézett, rájött, kivel van dolguk. Teljes lelki nyugalomban csúsztatta vissza farmerzsebébe a pálcáját. Unott képpel fordult a lányokhoz:
-Nem kell aggódni, ez...-a lélegzete kimaradt egy pillanatra, mikor megpillnatotta Elisha pálcáját. Illetve azt, ami maradt belõle- csak Cassanra...-felyezte be félbehagyott mondatát.*
*Odament a lányhoz és a kezét nyújtotta a két fadarabért. Amint megkapta, elõvette a sajátját és elsusogott egy Reparot. Aztán visszaadta hajdani tulajdonosának.*
-Mûködik?-kérdezte halkan. A helyzetet javítván azt is hozzáfûzte, hogy:- Múkodj!
*Meghallotta az ajtó dörrenését. Nem tudta visszafojtani a nevetését. Öröm volt látni a Mardekáros szégyenét.*
-Mo...-még egyszer nekifutott, mert a nevtéstõl nem tudta végigmondani- Mondd, mit kerestél idekinn, Cassandra drága?
*Tudta, hogy ezzel kihúzta a (nem tudja, hányadik) gyufát, de nem törõdött vele. Úgyis túlerõben vannak. Mint mindig...*

[Cassandra Muldoon]

*Minden erejével a szemére összpontosított, hogy a pillantásával "csináltassa" õket a gatyájukba. Amúgy sem látszott volna egyikükén sem, mivel a ruhájuk olyan vizes volt, már egy egész virágoskertet meg lehetett volna locsolni azzal, amit azokból kicsavarnak. Ez egy nagy hiba volt részérõl, mert ezért a lába elé nem figyelt eléggé. Egy pocsolya kellõs közepébe lépett, azonban meg sem érezte, mert amúgy is kellõképpen vizes volt. Megcsúszott a sikos úton és mivel éppen arra lejtett a talaj, egyenesen beleszánkázott a kapuba.*
*Szépen kifejezve: csillagokat látott. Megrázta magát és próbált magához térni. Ez roppant könnyen ment, mikor meghallotta Will kacagását. Töprengett egy pillanatig, hogy valóban jó ötlet-e visszaváltozni emberi alakjába, de úgy döntött, nem érdekli a leendõ zúzódás a homlokán; átalakul. A folyamat most a szokásosnál tovább tartott, az iménti esemény következtében. Mikor már minden porcikáját a helyén tudhatott, megfordult. Egyszerûen nem volt képes dühös lenni, mert úgy beverte a fejét, hogy migréne lett volna, ha felhúzza magát. Ígyhát csupán csenben szólalt meg:
-Szerencséd, hogy elfutott a méreg, én meg itt maradtam- a fiú még mindig nem fejezte be a nevetést- Mit vihogsz jóember?- még csak fel sem emelte a hangját, amin még õ is meglepõdött. Máskor majd' szétvette volna az ideg- Ha nem fogod be azonnal, az egyik kis barátnõdet messzebbre fogom repíteni, mint te engem multkor és mire leér, a ruhája kimegy a divatból... Mondjuk legyél TE a szerencsés- bökött a lányra, kit eddig még nem is látott az iskola környékén. A homoksárga jelvény alapján Hugrabugosnak ítélte. Nem is érdekelte különösebben, melyik házhoz tartozik, lényeg, hogy az nem a Mardekár volt.*
-Ó, és Elisha "drága"--hogy nemes William úrfit idézzem--, hogy te ki ne maradj a jóból, hm... Mondd csak, hol hagytátok az elõzõ barátosnéteket, akit erre-mutatott Iriltre-cseréltetek? Mit tett szegény lány, amiért ott hagytátok, ahol, hm?-csodálkozva pislantott a lányra egyet-kettõt, majd színpadiasan sóhajtott. Még mindig halál nyugodt volt, amit remélt, hogy más is észrevesz.*

[Irilt Rooney]

*Az egyszerre kimondott "optimista" mondat után kicsit jobb kedve lett így elmosolyodott. A lány bemutatkozott, Elisha volt a neve. Remek, így már névhez is tudja kötni az irigylésre méltó hosszú haját. Mielőtt válaszolt volna a srác is bemutatkozott neki, egy határozott mozdulattal megragadta jobb -nem mellesleg sáros- kezét és megcsókolta. Ami azt illeti, Irilt köpni, nyelni nem tudott, így a bemutatkozás helyett csak nagyra nyílt szemekkel passogott, mint egy bagoly.*
*Miután már ő is tudta, hogy ordas koma nem más, mint egy diák, elég kellemetlenül érezte magát, miközben a fadarabot szorongatta. A többiek azonban ügyet sem vetettek rá, mert addigra már iszonyatos hahotázás tört ki. Mivel elég viccesnek találta a helyzetet, jobb híján felkacagott. A szemében ez enyhített a körülményeken, a nevetéstől egészen átmelegedett. Láthatóan a lánynak nem volt ilyen jó kedve, hiszen épp pár másodperce koppant az ajtón.*
*A mardekáros lány mondandójából ítélve, az eddig együtt töltött idő alatt sem került túl barátságos viszonyba Willel.*
*Nem tudta, hogy kire gondolt Cassandra, az "előző barátosné" alatt, de nem is érdekelte. Jelenleg, leginkább elásta volna magát, hogy ne legyen szem előtt. Nem volt benne biztos, hogy a sármőr megvédi, ha a dühös mardekáros rátámad, ezért egy kicsit hátrálni kezdett és befarolt a mellette álló Will mögé. Közben pedig a pulóvere alá nyúlt a pálcájáért.*

[Elisha Prevett]

*Elisha jól szemügyre vette a javított pálcáját, majd suhintott vele és egy nagyobbacska fûcsomóra célzott, hogy kipróbálja. A növényre lövellt kicsinyítõ bûbáj tökéletesen mûködött. Elisha megköszönte Willnek a javítást, és lenyugodott, mert azt hitte, hogy haza kell írnia egy levelet egy másik pálcáért. Így azonban megúszta a közeljövõben történõ bagolyházbeli látogatást…*
- Nahát, ki gondolta volna…? *hangja rögtön gúnyossá vált, ahogy megbizonyosodott róla, hogy a farkas nem más, mint a „szeretett” Cassandra lány… Most még választhat is, hogy kivel kötözködjön… Elisha tudta, hogy nem csak Irilt lesz a „szerencsés” kiválasztott. Szinte már várta, hogy õ maga is sorra kerüljön. Kíváncsi volt, hogy mit tud kitalálni most a mardekáros.*
*Nem felelt a kérdésre, igazából elengedte a füle mellett. Cassandráról láthatóan lerítt a nyugalom, de Elisha csak jó színészkedésnek vélte. Nem kívánt több idõt fecsérelni a mardekáros lányra, de azért a pálcáját szorosan markolta, hogy szükség esetén egy frappáns átkot küldjön a lányra, amennyiben támadásra lendíti saját pálcáját. Õszintén, Elisha még azt sem tudta, hogy az egyáltalán Cassnál van-e, vagy a nélkül fenyegetõzik Irilt „repülését” illetõen.*
*Elisha megpróbálta észre sem venni többet Cassandrát, inkább azon gondolkozott, hogy miként juthatnának be az iskola épületébe, mert már sötétedni kezdett. Nem sok esélyt adott maguknak a bejutást illetõen, de jobb lenne mégis megpróbálni. Ötlete sem volt, hogy mivel próbálkozhatnának, így leült egy nagyobb kõtömegre, és várt, hátha történik valami.*

[Cassandra Muldoon]

-Ejnye, ejnye... hát nem tanították meg nektek a szüleitek, hogy egy kérdésre illik felelni?* csóválta a fejét színpadiasan* Cöcö... Vagy egyszerûen ezt sem jegyeztétek meg... Lehet, hogy már rég feladták, hogy akármit is taníthatnak nektek. Nem hibáztatnám õket ezért...
-Nos, jómagam inkább elhúzom a csíkot, mielõtt egy jó kis tüdõgyuszit kapnék...*meg sem várta, hogy a többiek reagáljanak, elindult egy tetszõleges irányba. Nem tudta, mégis hova kíván menni, lényeg, hogy ne kelljen elviselnie a három mákvirág jelenlétét. Ám nem ment túl messzire.*
- Mi a...?
*Iszonyatos bûz csapta meg a négy diák orrát. A szél az erdõ felõl fújt, Cass arra fordította a fejét. Egy csíkban kidõlt jópár fa és az a sor az erdõ széle felé folytatódott. Mintha egy gigászi kígyó zuhant volna a természetre és még kúszna is tovább az iskola felé. Döngött a föld és ropogtak a fák egy hatalmas lény lába alatt, ami még nem fedte fel magát. Végül is megjelent a fák között a nagy, szürkészöld és buta teremtmény. Cass mégnagyobb meglepetésére egy másik is követte. Utóbbi mérete fele volt az elõször felbukkanónak.*
-Nah, kislányok, most mutassátok meg, mit tudtok! És ne úgy, mint múltkor...*sötéten mosolygott rájuk, majd elindult a trollok irányába* Ó, igen*fordult vissza hirtelen* a múltkor alatt azt értem, hogy nekem...azaz nekem kellett elüldözni 4...ismétlem négy dementort, mert ezek ketten--jah meg még egy csaj, akit az imént említettem-- nem tudtak még egy szánalmas patrónust sem megidézni...
*Vidáman kuncogva vette újra a trollok felé az irányt.*

[Irilt Rooney]

*Cass láthatóan nem kívánta hármójuk társaságát - ami az előzőekből ítélve érthető volt. Nem tudta, hogy merre indul a lány, de kíváncsi volt, hogy vajon hol húzza meg magát a didergető hideg és a keményen koppanó esőcseppek elől. Bár ő sem rajongott a mardekáros iránt, úgy gondolta, 2 napot talán kibír az árnyékában.*
*Egyszer csak hatalmas rengések rázták meg a földet a talpuk alatt, ami rossz előjelnek bizonyult. Irilt megfordult, de egyenlőre semmit sem látott, csupán a közeledő lépteket hallotta. Pár pillanattal később egy nagy troll pöttöm feje, viszont alatta annál nagyobb teste tűnt elő a fák közül. -Jesszusom, egy troll...nem egy, kettő is!- Nagyokat nyelt. Cass magabiztossága belőle is hasonló indulatot váltott ki. Pálcáját előkapva megindult a harctérre. -Lássuk, mit tanítanak nektek ebben az iskolában!- és a többiekre nézett, majd ellőtt egy varázsigét, amely sajnos nem ért célt.*
*Cass mondatai zúgtak a fejében. -Ha megmentette az életüket, miért ilyen ellenséges?- de ezt a kérdést talán egy másik alkalommal teszi fel.*
*Csak úgy suhantak a bűbájok a trollok füle mellet. Irilt minden varázsigét kilőtt, ami éppen eszébe jutott. Sajnos szörnyen rossz helyen állt, az egyik troll az öklével éppen őt célozta meg.*