Szellemszállás

[Candace Lockhart]

Roxmorts fõ látványossága a Szellemszállás. Egy domb tetején található a falu határában. Dumbledore építette, hogy Remus Lupin holdtöltekor lejöhessen, és ne veszélyeztesse az iskolatársait. Emiatt hitték az sokan, hogy kísértetek vannak itt. A lejárata a fúriafûznél van.

[William Wilson]

Körülbelül negyedórás út következett a fák árnyékában. Willnek most jutott eszébe, talán pulóvert is fel kellett volna vennie.
~Mostmár mindegy~gondolta. Egy csepp félelem sem volt a fiúban, amin még õ is csodálkozott. Talán ezt is halálfaló szüleinek "köszönhette". Mikor odaértek a rozsdás, szögesdrótos kerítéshez, megszólalt:
- Íme az õméltóságos kúria- mutatott szímpadiasan az épületre.
Átmentek a kerítésen és folytatták útjukat a riskó felé. Elhaladtak egy kopasz fa mellett, ami különösen festett a sok dús lombú fás szárúhoz képest. A ház körül azonban csak ilyen fák álltak, levéltelen ágaikkal nyújtózkodva minen irányba. A fû mintha nem is a hõség miatt sült volna ki, hanem a hideg miatt. Will ezt furcsának érezte. ~A hõségben fagyott meg a fû?~ morfondírozott magában. Aztán "megmászták" a kis dombot, amelyen a Szellemszállás helyezkedett el. Az öreg deszkákból összetákolt faépítmény csoda, hogy még nem dõlt össze. Will magában mondogatta a Reparo igéjû bûbájt. Valahogy megérezte, hogy szükség lehet rá. Kitárta az ajtót, majd így szólt:
- Csak ön után- arrébb állt, hogy helyet engedjen a lánynak.

[William Wilson]

Will belépett a szobába Sanea nyomában. Dohos levegõ áramlott ki a házból, amíg Will be nem csukta az ajtót. Nem is hûvösnek, hanem már hidegnek érezte a levegõt. Ennek okát még nem tudta. Egy kis szobában találták magukat, aminek bal szélén lépcsõ magasodott a következõ emeletre. Az öreg lécek nem bírtak volna el már nagy súlyt. Néhol el is törött egy-két fadarab. Elõször azonban a lépcsõ melletti kis helyiségbe vezetett utuk. Will ment elõre, hogy körbenézzen, mielõtt belépnek az ismeretlen helyre. A szoba közepén egy porral lepett kis asztal, mellette három szék állt. A fal mellett egy kis szekrény volt, de nem volt benne semmi. Egyik ajtaja le is törött a helyérõl. Pókok rohamozták meg a belsejét. Egykor talán ruhákat tároltak benne, most azonban ízeltlábúak otthona lett. Az ablaknak nevezett valamit jórészt leszaggatott függöny takarta. Az anyagon kersztül alig sütött be a nap.
Jobbra ajtó nyílt a következõ terembe. Abban egy ósdi kanapé terpeszkedett az amúgy üres szobában. Itt már olyan hideg volt, hogy Will már látta leheletét. Ahogy ment a következõ helyiségbe, borzasztó bánat és reménytelenség töltötte el. Azonnal tudta, hogy itt nem stimmel valami. Aztán eszébe jutott, mégis mi szállta meg a házat. Mikor visszatértek az elõszobába, meg is jelent a lény, amitõl tartott: egy dementor lebegett a lépcsõ tetején. Will azonnal elõkapta varázspálcáját a farmerzsebébõl és kiáltotta bûbájt:
- Expecto patronum!
A róka alakú patrónus azonnal rátámadt a dementorra. A lény visszahúzódott az emeleti szobába. Will tudta, oda kell menniük, ha ki akarják deríteni, mi folyik itt. Õ kész volt az akcióra, azonban Sanea-ra nézett, megerõsítést várva.

[nevara]

*Éj fekete talár hozzá illő nadrág és a vadonatúj csizma alatt nyikordul meg a Szellemszállás ősi fabadlója ~na ide is eljutottunk~ mosolyog magában az ajtó nyikorogva csukódik a hosszú barna hajú lány mögött tartása egyenes mozgásában érződik a finom arisztokrácia bár sosem volt az a nemes kisasszony tipus azért a vér és a neveltetés kiütközik. Arca akár a márvány nem árulja el ézéseit csupán szemében tükrözödnek néha amikor maszkja esetleg férre csuszik indulataitól. Az egyik szobából zajt hall és arra felé indul majd belép ~na tessék Griffendélesek~ nem szól hagyja hogy ők vegyék észre. elmondtható róla hogy gyakran keresi a bajt de ma nem ez volt a célja ~no de ha már így alakult akkor öregbítsük egy kicsit azt a Mrdekár-Griffendél ellentétet~ és karba tett kézzel várja a hogy a másik kettő észre vegye őt.*

[Sanea Lynx]

Ahogy észrevette,mit is lát Will,ő is megidézte hasonlóan vöröses,de inkább macskának látszó patrónusát.A két "lény" ,bár Sanea nem igazán tudta,lénynek mondhatóak-e,meghátrálásra kényszerítették a dementort,mégis attól tartott,csak rövid időre.*Ki tudja,hány lehet még ott?!*De érdekes módon ettől a gondolattól már nem megijedt,csak még kíváncsibbá tette.Úgy érezte,muszáj megtudnia,mit rejt ez a ház.Willel óvatosan elindultak a lépcső teteje felé,ahol a dementort utóljára megpillantották,de az óvatosság a lépcső rozogaságának szólt,egyikük sem félt igazán.
Mire befordult vona a lépcsőn,hirtelen egy sötét alakot pillantott meg a szeme sarkából.Nem volt abban a hellyzetben,hogy gondolkozzon:azonnal átkot küldött az ismeretlenre.Mindig is a Sectusempra volt a specialitása...
Most először fogta el a halálos rémület,mióta beléptek ide.*Ez egy diák!Most mit tegyünk?!*Az nem volt kérdés,hogy mindenképp megtudják a kis kiruccanásukat,de az fájt neki legjobban,hogy nem tudta,évfolyamtársának baja esett-e,és lehet hogy Willt is kirúgják miatta....

[nevara]

*Kivételesen a legkisebb rossz szándék nélkül jött le Roxmortsba és éppen csak belépett körül nézett a sötétt szobában és elindult a lépcső felé talpa alatt csendesen nyikordultak a deszkák mjad valahonnan fejjebről mozgás hangjai szűrödnek felé fel kapta a fejét valyon ki is járhat ezen a sötét ilyesztő helyen az öt év alatt még senkivel nem találkozott itt össze ~már mint élővel~ fut át az agyán de "szellemes" megjedzésén már nem volt ideje mosolyodni egyett. Nagyon is ismerős varázsszavak hallatszottak a lépcső irányából egy pálcából kirobbant egy átok ő eközben már is jobbra vetődött és foházkodott hogy még kitérjen előle. Épp idejében igen sikerült, már épp elmosolyodott volna hogy ilyen jól meguszta amikor nagy erővel a földjöz vágódott és ezzel egyetemben éles fájdalom hasitott bal vállába a fájdalom átjárta testét talárja felhasadt és vére vörösre festve csordogált végig karján tőle mégis csak egy ijedt nyikkanásra futotta.*

[William Wilson]

Will hátrahõkölt, mikor elõször meglátta a lányt. Azért is, mert ott volt, és azért is, mert a földreterült. Utána vette csak észre, miért. Azonnal lerobogott a lépcsõn, nem törõdve a lécek tiltakozó recsegésével. Azonban amint leért, nem tudta, mit tegyen. Pár pillanatig tanácstalanul állt, aztán leguggolt Nevara mellé (Will úgy emlékezett, így hívják, de ebben a helyzetben ez teljesen mindegy volt) és nem törõdve azzal, hogy a lány Mardekáros, elsõsegélyt nyújtott neki.
~Miért is nem gondoltam arra, hogy valaki megsérülhet?!~ szidta magát gondolatban. ~Hozhattam volna boszorkányfû-kivonatot!
Leszaggadta Nevara talárjának ujját, majd az anyagot a lány karja köré csavarta és megszorította. Ennél több pillanatnyilag nem jutott eszébe.

[Sanea Lynx]

Nem csinált semmit,megbénította a döbbenet.Csak állt és nézte,hogy Will megpróbál segíteni a lányon,több-kevesebb sikerrel.A seb nem volt életveszélyes,de elég csúnyán festett.
Aztán kicsit észheztért,és előhúzott a talárja zsebéből egy kis fiolát,ami némi budógumó kivonatot,és boszorkányfüvet tartalmazott.Ezt arra az esetre hozta,ha valamelyikük megsérülne, de remélni sem merte,hogy egy átkot is begyógyít.Nem bízott ennyire saját bájitaltudományában. *De egy próbát megér...*Azzal Nevara felé nyujtotta az üveget egy bocsánatkérés kíséretében.
-Nem tudom,ezek után mennyire bízol meg bennem,de ez segíthet...
Csak remélni merte,hogy a lány nem árulja el őket.Ráadásul nem számított tőle sok jóra,Mardekáros révén.Az egyetlen reménye az volt,hogy Nevara is tilosban járt,lehet,hogy még inkább mint ők.*Remélem Will nem haragszik rám.Én tehetek az egészről...*gondolta.
Épp,mikor ez mindenkinek eszébe jutott volna,(legalábbis Sanea így érezte),valami zaj hallatszott lentről.Ijedten egyenesedett fel. *A szellemek nem keltenek ilyen zajt...*

[William Wilson]

Will követte Sanea pillantását, mivel õ is hallotta a zörejt. Még egyszer, utoljára ránézett Nevarára, mielõtt elindult volna a szomszéd szoba felé. Borzongatóan hideg levegõ süvített kifelé a helyiségbõl az ajtón keresztül. A fiút azonban ez nem tartotta vissza, megállíthatatlanul csörtetett az ajtó felé. Nem tudta, mi várja odabenn, de mindenképpen ki akarta deríteni. Talán a dementorokon kívül más szörny is rejtõzött a riskóban. Mikor odaért, megtorpant. Pálcáját készenlétbe helyezte, majd felrántotta az ajtót és elkiáltotta magát:
- Expecto patronum!
A varázsige feleslegesnek bizonyult, mert a szobában egyetlen lélek sem tartózkodott. A róka azon nyomban szertefoszlott. A halvány reménytelenség azonban nem hagyta el Willt, így határzott meggyõzõdése volt a fiúnak, hogy a dementorok még a közelben vannak. Azonban nem volt semmilyen kivezetõ út a szobából azon az ajtón kívül, ahol Will állt. Legalábbis elõszörre úgy tûnt. Rögtön odament az õsrégi kanpéhoz, és nagy nehezen félretolta. Alatta viszont nem volt csapóajtó. A kanapé elõtti szõnyeg azonban ezáltal mozgathatóvá vált. Will megfogta a szélét és félrerántotta. Sûrû porfelhõ szállt fel a mennyezet felé. Köhögés közepette dörgölte ki a szeméból a port, majd észrevette, hogy néhány léc nincs a padlóhoz erõsítve. Félredobálta a fadarabokat. Egy alagút kezdete bontakozott ki elõtte. Will tudta, hogy a válasz, amit keres, az alagút másik végén van. Az ajtó felé pillantott, hogy lássa, Sanea vele tart-e.

[Sanea Lynx]

-Mit találtál?-kérdezte rosszat sejtve.Nem akarta otthagyni Nevarát,de most nem tehetett érte mást,mint hogy a kezébe nyomta az üveget.Az már csak rajta állt,meg meri-e inni.Tartott tőle,hogy ha most itthagyja,bármi megtámadhatja,de a lány nem úgy nézett ki,mint aki először járt a házban.Ígyhát biccentett Will felé,hogy jelezze,vele tart.
Elsőre azt tippelte volna,hogy a csapóajtót még sosem nyitották ki,a ház építője látta utoljára.Ez a gondolat rögtön szertefoszlott,ahogy megpillantotta pálcájának fényében a vastag porréteget megszaggaó lábnyomokat...Nem tudta megmondani,mi hagyhat ilyen nyomot.Kérdő tekintettel nézett Willre,bár nem várt tőle sem választ.
-Ez nem kísértet lesz,de nem is dementor...-mondta halkan,de már csak a biztonság kedvéért is megidézte patrónusát,és előreküldte,hogy mutassa nekik az utat.

[William Wilson]

Will Sanea patrónusát követve leszökkent az alagút sötétjébe. Mivel a lény nem talált eddig semmit, nem volt mitõl tartania.
- Lumos!- susogta bele a sötétbe Will, hogy világítsa maga elõtt az utat. Még egyszer visszanézett a szobába. ~Nevara akár most is elmenekülhet~ gondolta a fiú~ Ha a boszorkányfû-kivonatot megissza, talán a sérülése is begyógyul. Ha mégsem, kérheti egy tanár segítségét, amint visszaér a faluba.
Ezt az eszmefuttatást pár másodperc alatt tette meg. Ha a lány az utóbbit teszi, lebuknak. Willt azonban jobban érdekelte, mit rejt az alagút mélye. Ígyhát elfordult a "bejárattól", pálcáját maga elõtt tartva, lassú léptekkel elindult a homályban. Néhány lépés után azonban eszébe jutott Sanea. Ígyhát megfordult, visszament és lesegítette a lányt. Aztán ismét nekivágott a sötétségnek. Lába néha-néha megcsúszott a por és a nedvesség miatt, ám nem esett el, hanem visszanyerte egyensúlyát és folytatta útját. Azon törte a fejét út közben, miféle szörnyek bújhattak itt meg. A szobában levõ lábnyomok, amik a porban rejtõztek, nem hasonlítottak egyetlen tanul állatfaj lábnyomára sem. Ez azonban kicsit nyugtalanította Willt, mivel immáron az ismeretlennel fognak találkozni. És ha Sanea-nak valami baja esik, õ lesz a felelõs érte. Elhessegette a gondolatot, mivel a lány egy sötét átkot használt, ami a bûbájok ismeretére utalt. Will remélte, ezzel nem merült ki a lány bûbájtára.
Az alagútban szinte már hideg volt, Will majdnem átfagyott. Ez azonban nem térítette vissza szándékától. Kissé vacogva lépkedett a sötétben. Nem tudott, mit mondani, ezért sótlanul sétált tovább.

[Sanea Lynx]

Sanea óvatosan lemászott a csapóajtón.Nem volt könnyű,az évezredes pókháló beleragadt hajába,arcába,nem látott semmit,ezért majdnem leesett.Miután Will segítségével lekászálódott,ő is fényt idézett pálcája végére.
Ahogy körbenézett,észrevette,hogy az alagút meglepően alacsony,mintha nem is emberek alkották volna,hanem egy hatalmas vakond járata lenne.
Kíváncsi volt,Willt megijeszti-e a hely,de a fiú arcán csak döbbenetet látott.Követte pillantását,és azon vette észre magát,hogy megint a különös lábnyomokra mered.~Akkor nem én vagyok nagyon gyenge LLG-ből.~Elgondolkaodva megállapítja,hogy aminek ekkora lába van,nagyobb lehet egy embernél.De túl kíváncsi volt visszafordulni.Nem volt túl nagy kedve csevegni,még a lélegzetét is visszafolytotta,úgy figyelt,hátha meghallja a lényt.A várt zaj elmaradt,de Sanea biztos volt benne,hogy Will hallja a szívdobogását,annyira izgult.Egy apró neszre felkapta a fejét,aztán egy pillanattal később nagyot sóhajtott-csak egy denevár röppent át a fejük felett.Szótlanul lépkedett tovább,és remélte,Will nem tartja gyávának ezért.

[William Wilson]

Az apró állatok majdnem beleütköztek Will fejébe, miközben villámsebesen repültek a fény felé elõlük. Menet közben a fiú eltöprengett azon, vajon tõle és Sanea-tól ijedtek meg, vagy a lényektõl? Nem sokáig gondolkozhatott ezen, ugyanis váratlanul egy lejtõn bukdácsolt le. Alaposan összekoszolta magát a "nagy sietségben", a por pedig bele is ment a szemébe. Könnyezni kezdett, miközben dörgölte ki a szemébõl. A fiú észrevette, hogy nagy hõség van odalenn. A forró levegõ szinte kibírhatatlan volt. Azonban vissza már nem fordulhattak, mert képtelenség lett volna megmászni azt a lejtõt. Feltápászkodott és körbenézett: egy, fáklyákkal megvilágított, kis üregben voltak. Itt már fel tudott egyenesedni Will. Jobbra és balra vezetett egy-egy kisebb folyosó. Will, miután megvárta, hogy Sanea is leérkezzen, elindult jobbra. Halkan osont végig a folyosón. Kisvártatva meghallotta néhány- talán egy tucat- lény morgását. Pálcája kiesett izzadó kezébõl, és a fiú elcsúszott rajta. Halkan felnyögött, mikor beütötte fejét a "falba". A lények meghallották a fiú neszét. Kétlábon járó szörnyeteg jelent meg a folyosó végén. Úgy festett, mintha a testérõl az összes szõrt leégették volna. Görnyedt testtartással mozgott, vérben forgó szemei végigmérték a betolakodókat. Leginkább kutyára hasonlított, bár ez a két dikák számára teljesen mindegy volt. 20 centis karmaival lesúlytott a fiúra, aki az utolsó pilanatban hõkölt hátra. Az egész lény világított, mintha a teste csak húsból, vérbõl és tûzbõl állt volna. Egyre többen tûntek fel a folyosó végén.
- Aguamenti!- kiáltotta Will gondolkozás nélkül, majd látta, amint az egyik szörnyeteg füstölögve a földre roskad. Aztán egy másik, látva társa pusztulását, egy tûzgolyót köpött Will és Sanea felé. Will arrébblökte a lányt, hogy ne találja el. A golyó a földbe csapódott. Ez azonban nem állította le a szörnyeket. Újra támadásba lenültek, és ekkor nem álltak meg egyetlen tûzgolyónál, hanem záport zúdítottak a két diákra.

[Sanea Lynx]

A lények nem hagytak túl sok időt a gondolkozásra. Sanea úgy látta, hogy a lehető legjobb terv most a futás. Elkapta Will talárját, és igyekezett őt a járat széle felé ráncigálni-Pánikba esett látva, hogy a fiú kész felvenni a harcot a teremtmények ellen, ezért eszébe se jutott az időt magyarázkodásra pazarolni. Féltette őt, és botorságnak látta, hogy az ellenség képességeinek ismerete nélkül támadásba lendült. A maga részéről még sosem találkozott ezekhez foghatóan visszataszító lényekkel, és nem is igazán akart most sem. Az egyetlen lehetséges menekülő útvonal felé haladt, bár nem tudta, az elágazás másik vége milyen szörnyűségeket rejthet, de tudta hogy ott ahol bejöttek, már semmiképp sem mehetnek ki. Vaktában hátraküldött pár átkot, hiába tudta, hogy úgysem érnek célt. Egyszerűen nem hagyhatta hogy Will egyedül küzdjön ellenük, becsülete nem hagyta, ráadásul úgy érezte, a fiú gyengének fogja látni, amiért menekült. Pedig ő csak menteni akarta magát, és amit még fontosabbnak érzett akkor, Willt is....

[William Wilson]

*Will látta, hogy nem sokra megy egy ilyen igével ennyi ellenséggel szemben. Ez kis semmiség volt ahhoz, hogy legalább megfélemlítse õket. Maximum az lenne hatásos, ha szökõárat zúdítana rájuk. De abba minden bizonnyal õk is belefulladnának... Ez az ötlet tehát elsüllyeszve...*
*Érezte, hogy Sanea megragadja a ruháját és az ellenkezõ irányba vontatni kezdi. Majdnem hanyatt esett, de megõrízte egyensúlyát és Saneával együtt futni kezdett az átjáróban. Sûrgõsen ki kell találnia valamit a kölünféle igék darálása közepette, különben ismeretlen szörnyek vacsoráiként végzik. És még végrendeletet sem írt! Micsoda felelõtlenség! Ha élve kikerülnek inne, második dolga lesz végrendeletet írni. Az elsõ: hálát ad Merlinnek, hogy túlélte...*
*Valamit a vízzel kell kezdeni. A tûz ellen csak az hatásos. Vagy a jég. De az ilyen hõségben úgyis elolvad.*
- Aguamenti!- köhécselte a porviharban, amit a szörnyek okoztak. Faltól falig, futás közben egy kis folyót keltett életre. Az egyikõjük belelépett és holtan terült el a vízben- Segíts!- szólt Saneához és megtorpant az isteni szikra szürkeállományába való csapódása végett. Elég egyszerû, mégis hatásos mód a szörnyek lefékezéséhez. Ketten talán meg is tudják állítani õket. Folytatta a kis folyó növesztését.*
*Megint elõre ivott a medve bõrére. A szörnyek egy drasztikus módzsert vetettek be: egyikõjüket belelökték a vízbe, akit azonnal fel is karolt a halál. Aztán ráléptek és könnyedén átszökkentek az úttorlaszon.*
*Will cikornyásan káromkodott, s most rajta volt a sor, hogy tovább ráncigálja Saneát. Egy idõ után kanyar következett. Még egy ötlete támadt. kikapta a kezébõl Sanea pálcáját és elkiáltotta magát:
- EXPECTO PATRONUM!-hozzátette- Bízz bennem...
*Befordultak a sarkon és egy Defodiót suttogott el, a falra szegezve a saját pálcáját. A fénylõ rókát pedig továbbküldte a következõ folyosón. A keletkezett kis üregbe magával húzta Saneát és levetette magáról a köpenyét, hogy aztán az üreg szájához tegye és azt motyogja:
-Duro!
*A ruhadarab nehéz és kemény lett. Fölötte betört a fény hozzájuk. Will remélte, hogy a lények nem veszik észre a köpennyé változott falat. A patrónus már messze járt, s végül teljesen elhalványult. Will viszaadta a lánynak a pálcáját, de egy szót sem szólt.*