|
Park
Apr 20, 2008 10:07:04 GMT 1
Post by Candace Lockhart on Apr 20, 2008 10:07:04 GMT 1
Egy gyönyörű kert Roxmorts szívében.
|
|
|
Park
Apr 20, 2008 19:46:40 GMT 1
Post by Sanea Lynx on Apr 20, 2008 19:46:40 GMT 1
Sanea erre is csak egy mosollyal felelt,és időközben megérkeztek a faluba.Innetől fogva nem tudta,merre menjen,úgyhogy Willre hagyta a dolgot.Rövid ideje tartott az útjuk,mikor a Parkhoz értek.Megtorpant meglepetésében;sokmindenre számított,de arra nem,hogy egy kész kis üvegházat találjon itt,mindenféle különleges növénnyel.Gyanította,hogy nem a féltő gondoskodás,hanem a varázslat miatt maradnak meg az esős,angliai időjárás ellenére."Bár a mai naphoz illenek ezek a növények"-gondolta-"pont alkalmas a felfedezésre." Már magában rég az idáig úgy-ahogy megtanult varázsigéket mondogatta,és hálás volt azért,hogy legalább SVK-n nem aludt soha.
|
|
|
Park
Apr 21, 2008 14:14:20 GMT 1
Post by William Wilson on Apr 21, 2008 14:14:20 GMT 1
Will elõször a parkba vezette újdonsült ismerõsét. Hirtelen nem jutott jobb eszébe. Miközben sétáltak, Will megengedett magának egy kérdést: - Amúgy Te jó tanuló vagy? Úgyértem össze kéne dobnunk, mit tudunk SVK-ból. Nem lenne tanácsos felkészületlenül berontanunk a Szellemszállásba... Willnek még a gondolattóll is végigfutott a hideg a hátán, hogy egy olyan lény támad rájuk, amit nem ismernek és nem tudják kivédeni a támadásokat. Remélte, nem kényes téma a tanulás és nem haragszik meg rá a lány. Ám most már mindegy volt, hiszen gondolkodás nélkül kérdezett. De ahogy visszaemlékezett, mit mondott, logikusnak érezte a kérdést. Sanea-ra nézett, a válaszát várva.
|
|
|
Park
Apr 21, 2008 22:41:59 GMT 1
Post by Sanea Lynx on Apr 21, 2008 22:41:59 GMT 1
-Nem vagyok kitűnő,ha erre gondolsz,de szerintem most csaak az SVK-ra lesz szükségünk,vagy maximum Átváltoztatástanra.Nem hiszem,hogy a kísértetek árthatnának nekünk.Csak azt nem tudom,hogy azok vannak-e ott...-kicsit megborzongott,de folytatta-,ha mégis valami más lenne,akkor pedig megérte megnézni,nem?-próbált egy kis vidámságot csempészni hangjába,de valahogy most nem ment.Inkább témát váltott. -Rád miben számíthatok?Én jó vagyok Sectusemprában,és még néhány rontásban,de azok nem hiszem,hogy elég hatásosak lennének,ha valami nagyon komoolyal van dolgunk.De ezt nem hinném.-tette hozzá gyorsan.-És velem van még valami,tudod,ez a kés mire jó? Elővette a kést,és hosszas kommentárt fűzött minden éléhez,melyek közt volt mindent vágó,és,talán a leglényegesebb módon,mindent nyitó rész is. -Biztos vagy benne,hogy megpróbáljuk.Én eldöntöttem,de nem akarlak rákényszeríteni. Igazából nagyon is rá akarta kényszeríteni a fiút,épp ezért választotta ezt a taktikát.Ha nem is ismerte nagyon Willt,de tudta róla,hogy nem bírná elviselni,ha egy lány bátrabb lenne nála.
|
|
|
Park
Apr 22, 2008 16:26:55 GMT 1
Post by William Wilson on Apr 22, 2008 16:26:55 GMT 1
Volt valami Sanea hangjában, ami nem tetszett Willnek. Azonban ezt nem hangoztatta, hanem válaszolt a kérdésre: - Tudok patrónust idézni. Meg az alapvarázslatokkal tisztában vagyok. Csórtam néhány jó kis varázslatot Dumbledore Seregétõl is. Nem gyakoroltam még õket, de az elméletet tudom. No meg a szüleimnek köszönhetõen ismerek pár durva átkot. Ezután jó ideig a lány késének részletes elmezését hallgatta. Kíváncsi volt, honnan szerezte, meg is akarta kédezni, ám a lány megelõzte. - Dehogy kényszerítesz rá!- nevetett Will- Örülök, hogy végre kitörhetek az unalmas hétköznapokból! No, vágjunk neki, nem? Nem érdemes húzni az idõt, mert egy-kettõre vissza kell menni a Roxfortba.
|
|
|
Park
Apr 22, 2008 16:54:06 GMT 1
Post by Sanea Lynx on Apr 22, 2008 16:54:06 GMT 1
-Egyetértek-mosolygott Sanea.El akart indulni,de hirtelen eszébejutott,hogy nem is tudja,merre akar menni,tehát Willhez fordult-,mutatnád az utat? Azzal elindultak a Szellemszállás felé.Sanea úgy érezte,mintha az idő egyre jobban beborulna,és a levegő is lehülne,ahogy közeledte.Még a színek is fakóbbnak tűntek.Hiába tudta,hogy csak a képzelete játszik vele. Aztán az agyában megszólalt egy kis gúnyos hang. "Csak nem félsz?És ha Willnek baja esik,te leszel a hibás!"Erre dühösen megrázta a fejét.Nem,nem ez a pontos kifejezés.Ő tart a helytől."És egyikünknek sem lesz baja"gondolta dühösen.
|
|
|
Park
Jul 10, 2008 10:07:50 GMT 1
Post by Draco Potter on Jul 10, 2008 10:07:50 GMT 1
*Miután kétszer körbejárta a parkot, úgy döntött leül egy padra, és csendben figyeli a vihar kialakulását. Nem kellett öt perc, és máris csepergett az eső, majd egyre jobban kezdett esni, de a férfit mindez nem zavarta. Ott ült a padon és bámult maga elé. Imádta az esőt. Amikor a vihar előtt megtelik feszültséggel a levegő, a színek oly intenzívek, mintha lázas lenne a világ. Az eső friss illatát, és nem utolsó sorban a magányt. Az eső elzavarja az embereket. Nem értik meg milyen ez az érzés, de ez nem is baj. A gondolataiból egy furcsa érzés zavarta fel. Mintha valaki figyelné. Mikor oldalra fordult meg is pillantotta az illetőt. Egy vörös lány ült a mellette lévő padon. Mikor Draco ránézett a lány hirtelen elfordult és a tavat kezdte tanulmányozni. Úgy tűnik nincs egyedül az eső-szeretetével. Draco felállt és elindult a lány felé.*
|
|
|
Park
Jul 10, 2008 10:20:34 GMT 1
Post by Artemisia Potter on Jul 10, 2008 10:20:34 GMT 1
*Mikor a szőke férfi felállt és elindult felé, Artemisnek az a gondolata támadt, hogy most azonnal meneküljön. Mielőtt késő lesz. A szíve azonban azt súgta, hogy maradjon. A férfi vészesen közeledett. Artemis agya és szíve zakatolt és kemény harcot vívtak. Döntött. Elindul, még talán nem késő. Már nem nézett a közeledő alakra. Már csak egy probléma van, az, hogy nem mozdul a lába. Artemis erőt vett magán és, megmozdult a lába. Eddig jó. Mikor észbe kapott már az egyik nagy fűzfa mögött volt. Hátra nézett és a férfi még mindig követte. Csak nem akarja feladni. Artemis elővette táskájából a láthatatlanná tévő köpenyt, ami még apja adott neki, és elindult a park kijárata felé.*
|
|
|
Park
Jul 10, 2008 10:40:20 GMT 1
Post by Draco Potter on Jul 10, 2008 10:40:20 GMT 1
*Draco csodálkozva állt a fűzfa mellett. Nem értette hova tűnt az a lány. De hát itt állt. Nem nyelhette el a föld. Végülis mindegy. Nem csajozni jött Roxmortsba. Hatalmasat dörrent az ég, s egyre sötétebb felhők érkeztek Roxmorts fölé. Mégis miért menekült előle az a lány, ennyire félelmetes lenne? Ez a gondolat mégsem hagyja nyugodni, hiszen őt mindig bálványozták a lányok. Smaragdzöld szemei mindig, mindenkit elbűvöltek. Persze a magabiztosság is lényeges, és az a lehengerlő sárm sem árt. Draco végigsimított szőke haján, majd jókedvűen, ezekkel a gondolatokkal indult el az immár szakadó esőben.*
|
|
|
Park
Sept 26, 2009 21:44:41 GMT 1
Post by Daniel Rooney on Sept 26, 2009 21:44:41 GMT 1
*A csendes parkon keresztül haladtak fokozatosan egyre közelebb és közelebb a fura romos épülethez. Ugyan egy jó ideje sejtelme sem volt róla, mit is tűzött ki eredeti célnak, vagy hogy miért is akart eljutni a fura romos házig. Valami égis megfogta sötét lelkét abban a hátborzongató viskóban.* *Fekete talárja árnyékként követte bármerre is vitték őt a lábai. Ezzel már nem törődött sokat, ahogy azzal sem, mögötte van-e még a két lány. Időközben meg is feledkezett róluk. Gondolataiba mélyedt és közben hezitált, elemezte a helyzetet, majd döntött. Határozottan és visszavonhatatlanul.* *Ahogy így bandukolt többek között egyedül, ügyet sem vetve a hölgyek társaságára, egy furcsa ötlettől vezérelve megállt. Most éppen ellentétesen cselekedett, mint ahogy gondolatai diktáláták. Saját reakcióján is meglepődött és ki tudja honnan, de tudta, hogy a húga már nincs mögötte. Egyszer csak megfordult és gyilkos pillantással Cassandrára pillantott, mintha ő tehetne róla, hogy már nincsen mögöttük Irilt, dühös hangon és egyesével tagolva a szavakat csak ennyit mondott: - Hol van Irilt?* *Arcán hirtelen érzelemhullám söpört végig. Először halálos méreg: Összehúzott szemöldökkel egy bokrot vizslatott hezitálva rajta, hogy a kezében lévő pálcával felgyújtson-e valamit, bár már a puszta tekintete is perzselő volt. Aztán valami oknál fogva a puszta harag maradt a helyén: Ettől fújtatott, akár egy bika és a szemei szikrát szórtak. Ez az érzelem egyedül Iriltet célozta, ugyanis majdnem 100% biztos volt benne, hogy a lány önszántából csatangolt el. Ezt követte egy igen érdekes és valószínűtlen gondolat: Rendeződtek az arcvonásai és kíváncsiságtól izzó fekete szempárja ezúttal könnyedén visszavándorolt Cass szemeihez, amelyek valamelyest lecsillapították.* *Bar tudta, úgyis reménytelen az ötlet, úgy döntött vár egy kicsit, hátha Irilt csak lemaradt. Félrehúzta a száját, most leginkább úgy festett, mint egy zavarodott kisgyerek, nem úgy, mint egy elvetemült halálfaló. Nagyot sóhajtott, közben tartotta a szemkontaktust. Felváltva pislogott a lány jobb és ball szemébe. Megint összehúzta a szemöldökét, de ezúttal nem a düh miatt, csupán nem értett egy dolgot. Félig oldalra fordította a fejét. Végül megtörte a csendet, ami őt ugyan a legkevésbé sem zavarta.* *- Szóval…te… - még kereste a megfelelő szavakat, miközben megköszörülte e torkát. – Cass. Hmm…tulajdonképpen mi célból is vagy itt? – vetette oda a kérdést, csak hogy mondjon valamit.* *Egy hatalmas villám és egy monumentális dörgés szakította félbe a szórakoztató cseverészést. – Ejnye! – mondta meglepődést színlelve, miközben az égre fordította a pislogóit. – Úgy látszik esőt kapunk! – egy zord mosoly futott végig a száján Cassre pillantva, de amilyen gyorsan jött, úgy el is tűnt.* *- Nos, ha te abba a… - hátrafordult és a düledező házra mutatott, majd folytatta - …viskóba vágysz, én készséggel elkísérlek. – hazudta könnyedén – De részemről inkább egy másik helyet keresnék az…ismerkedésre. – próbált elbűvölő lenni, csakhogy ne kelljen az odvas kunyhóba betennie úri körülményekhez szokott lábát. Bízott benne, hogy a szintén előkelő körökben mozgó hölgy hasonlóan gondolkodik, mint ő, vagy netán kimondja, amire remélhetőleg mindketten gondolnak.*
|
|
|
Park
Oct 15, 2009 17:54:40 GMT 1
Post by Cassandra Muldoon on Oct 15, 2009 17:54:40 GMT 1
*A halálfaló arca egyre közeledett felé. Cass szívverése felgyorsult, s úgy gondolta, ha megmérték volna a pulzusát, minden bizonnyal kiakadt volna a mérõ. Nagy bosszúságára azonban az ifjú irányt változtatott és a fülébe suttogott valamit. Nehéz volt megérteni, mit is susog, mivel a szíve a fejében dörömbölt és zúgott a füle. Végül mégiscsak kikövetkeztette a szavait, mikor elindult valamerre. Cass ösztönösen követte. Nem tudta, merre tart, nem tudta, miért pont arra, de minden további nélkül ment utána. Csupán ekkor tudatosult benne, mit is mondott az imént. A szívverése, ha lehet, még gyorsabb lett. Megszaporázta a lépteit és a fiú mellé baktatott. Fojott hangon így szólt: -Követnek?! Mégis kicsoda? Miért? Hol van? Honnan tudod? *meg kellett erõltetnie magát, hogy ne kiáltson fel. Õszintén remélte, hogy nem ijeszti meg most senki, mert azon nyomban küldené az emberkére az ártást. És nem a Stupor lenne az... Vagy talán mégiscsak jobb lenne, ha az ellenség kiugrana a bokorból, fa mögül, kirohanna az egyik szomszédos házból. Le tudná valamin vezetnie a fölös energiáját. Idegesítette az ifjú haláli nyugalma. Két rövid légzés be, egy hosszú ki. Kettõ be, egy ki. Kettõ be... Így általában megnyugodott. Most is ezzel a módszerrel próbálkozott, ám nem járt sikerrel. Gondolt egyet és így szólt hangosan, hogy más is meghallja, aki a közelben van: -Elmegyek pisilni. *Kijelentését tett követte. Az egyik fa mögé ment és ott felvette ocelot alakját. Természetesen nem pisilni jött. A fák mögött húzódó szûk kis földútra trappolt és futott néhány hosszt. Így tudta csak levezetni feszültségét. Közben körbekémlelt, hátha lát valami mozgást. Dacára (és a kém szerencséjére) nem vett észre semmit. Aztán visszament a fa mögét, és visszaváltozott. Megigazgatta a ruháit és kivonult az utcára, amelyen az imént menetelt a két Rooney-val. Csakhogy azóta mindkettõ eltûnt. Pedig igazán nem tartott sok ideig a futkozás. Továbbsietett az utcán, s meg is pillantotta az idõsebb Rooney-t.* -Köszönöm, hogy megvártál!* ripakodott rá* Amúgy meg hová lett a kedves húgod? Csak nem megijedt tõlünk? *A kuncogás kitört belõle, nem tudta elfojtani. Pedig ezt nem kellett volna. Ki tudja, miért lett az ifjú halálfaló? Jópáran csak azért választják ezt a hivatást, mert a jóságos Voldi rájuk pirított és valamit megtesz, hacsak nem cselekszenek úgy a "kiválasztottak", ahogy õ mondja.* -Bocs* jelentette ki, aztán õ indult el gyorsabban. karját maga köré fonta, fejét felszegte, és hagyta maga után a métereket. Tudta, hogy Dan követi, emiatt nem aggódott. Csak amiatt, hogyan fog végzõdni ez az éjszaka. Vajon mért jött ide Dan? Mért ment el a húga? Lefékezett a rémülettõl, ami a következõ gondolata miatt ébredt benne. Mi van akkor, ha õ lesz a northhamptoni ügy folytatása? Talán õ a következõ? Nem kapott választ az imént feltett kérdeseire, így szembefordult a halálfalóval és a szemébe mélyesztette a tekintetét:- Halljam, mi dolgod itt?! *Az ifjú tekintetébõl rájött, hogy õ is ezt kérdezhette az imént.* -Á! Hogy én mit keresek itt? Nos az egyszerû. Kijöttem sétálni, mivel ha az ember másik fele ocelot, edzeni is kell néha. És mi sem jobb a szaladgáláshoz, mint egy esõ elõtti hûvös éjszaka? Közben betértem a Szárnyas Vadkanba is, hogy valami frissítõt igyak. Jägert kértem, ha még erre is kíváncsi lennél. *Tovább indult* Aztán valamivel késõbb, minthogy te kirángattad a húgocskádat a fogadóból, eljöttem. És összetalálkoztam veletek. Elég részletes tájékoztatás, Uram? *Rá sem nézett, úgy mondta el az utolsó mondatait. Most vette csak észre, merre tartanak. A Szellemszállás körvanalai rajzolódtak ki a távolban. Megtorpant egy pillanatra. Legutóbb egy mardekáros sáccal járt arra. Nem fûzték a viskóhoz vajmi szép emlékek. Felkapta a fejét a fiú szavaira. ~"Ismerkedés"? Ismerkedni akar?! ~ Cass szíve ismét beindult~ Aha...Megismeri az áldozatot, mi? Hogy milyen öngyilkosság illene hozzá... Nah peeersze! De ha játékot akarsz, akkor játsszunk, szivi! Nem adom könnyen magam! Nehéz dolgod lesz, ha ki akarsz nyiffantani!~ Sátáni mosoly jelent meg az arcán.* -Nos, te mire gondoltál? Mert nekem az a viskó tökéletes. Majd szépen kikupáljuk egy kicsit. Hallottál már a Suvickus-ról, hmm? *Trillázó nevetése a feltámadó szélbe veszett.*
|
|
|
Park
Oct 15, 2009 19:59:19 GMT 1
Post by Daniel Rooney on Oct 15, 2009 19:59:19 GMT 1
*Összeszűkült szemmel és félig felvont szemöldökkel fordult meg. ~ Természetesen épp a legjobb pillanatban csalogatja ezt a szukát is a természet. ~ Az már csak egy másik dolog, hogy ő nem várja meg. Mert tulajdonképpen miért is ácsorogna ott a sötétben, míg ő elvégzi a dolgát? Gondolta: Ha utól akarja őt érni, akkor majd utoléri. Nem tartozik neki semmivel. Nem kell, hogy megvédje, ez már nem az ő hatásköre.* *Felmordult a lány méltatlankodásán – amire egyébként szerinte a legkisebb oka sem lehet. - Mondták már neked, hogy milyen átkozott hisztis egy banya vagy? – kérdezte ingerkedve.* *Már megint az ő családját szapulja…Nem volt mit tenni, meg kellett fékeznie a dühét, hiszen ez nem az öldöklés pillanata volt. Annyival tartozik Mr. Muldoonnak, hogy nem öli meg drága kicsiny gyermekét. Még a végén bosszút állna és Irilt látná kárát. Azt nem hagyhatta. Érdekes, hogy még ilyen dühösen is képes volt higgadtan gondolkozni, hideg fejjel. Általában nem képes ilyesmikre.* *Összeszorította ökleit és csikorgó fogakkal vonult tovább, igyekezte elfelejteni az Iriltet ért szavakat. ~ Bocsánatot kért! Bocsánatot kért! ~ ismételgette magában. Máskor gondolkodás nélkül megölte volna. De ez nem az az este volt…* *- Uram…- ismételte megsemmisülten, kicsit szemrehányóan. – Ha éppen ez érdekel, akkor minden valószínűséggel nagyon is kielégítő választ kaptam. – gondolkozott el.* *Egy pillanat alatt a lány előtt termett, hogy megakadályozza a további előrehaladást.* *Csalódottan vette tudomásul, hogy Cassnek nagyon is megfelel az odvas viskó. Kénytelen volt igazat mondani ahhoz, hogy elérje, amit akar. Talán még az is előfordulhat, hogy a lány végre egyedül hagyja és akkor Irilt nyomába ered és minden valószínűség szerint bárkit lekaszabol, aki az útjába áll.* *Egye fene, megengedett magának egy apró „ Ha-ha-ha”-t. Elmosolyodott a lány kacaján, igazán üdítő volt a számára. Döbbenetes, de furcsa módon derű árasztotta el. A hölgyikéhez fűződő aggályai, viszont nem hagyták békén. Bár ezt ő már csak egy természetes dolognak tartotta, halálfalóként nem is lehet más, csak bizalmatlan.* *Mivel mégsem hagyhatta válasz nélkül a feltett kérdést, bár nem tudta biztosan, hogy még emlékszik-e rá, óvatosan válaszolt. - Ami engem illet…nem is tudom, elmondhatom-e neked. – egyszerre kíváncsi tekintettel pásztázta Cass arcát. Nem tudhatta, hogyan reagál.* *– Ugye te nem vagy ilyen…auror párti? – mondta mérsékelt gúnnyal és heves gyűlölettel a hangjában, az utolsó két szónál pedig grimaszt vágott.* *Ismét a fákat pásztázták démoni szemei. Az arca cseppet sem volt nyugodt, gondolatai az egykori aurorok körül forogtak, akiket sikerült levadásznia. Ha csak belegondolt, hogy ebbe a nyomorúságos kis városba is csak ez űzhette, illetve a Nagyúr parancsa. Mozgást látott az egyik nagyra nőtt bokor mögött. Ekkor teljesen biztossá vált: Nincsenek egyedül.* *Két hosszúra nyúlt pillanat erejéig lesütötte a szemét és csak most esett le neki, hogy e nap további része is minden valószínűség szerint eszméletlen fárasztó lesz, főleg akkor, ha az ifjú hölgyemény szeszélyeit kell követnie. Bár erre a saját bevallása szerint a legkevésbé sem volt hajlandó. Be nem vallotta volna, de valójában nagyon is vágyott a lány társaságára.* *Nagyot sóhajtott, majd szemei nyugodtan és huncut mosollyal visszavándoroltak Cassre. Azt nem engedte volna, hogy elrontva a pillanat varázsát, egyszerűen elinduljon a rémtanya felé. - Ki van zárva, hogy én oda bemenjek. – jelentette ki határozottan és ellentmondást nem tűrve. A derű mégsem tűnt el. – Na nem mintha lehetne ott nálam veszélyesebb. – mosolygott önelégülten.* *A bokor ismét megrezzent anélkül, hogy a szél fújta volna. Egy sötét köpenyes férfi lépett elő onnan és előrántva a pálcáját egy zöld átkot küldött feléjük. Dan ösztönösen ellökte a lányt. - Vigyázz! - kiáltotta és pálcájával elhárította a támadást. Közben a férfi ismét támadt, amit sajnos nem tudott viszonozni, hiszen alig, hogy kivédte az egyiket, már érkezett is a másik.* *- Végre egy kis akció! - örvendezett magában. Szemei túlvilági fényben úsztak, szája elégedetten mosolygott. Még akkor is, ha nem tudott támadni. Csak azt a pillanatot várta, mikor elég ideje marad ellőni egy átkot. Nem is kellett sokat várnia. Egy óvatlan pillanatban a fickó túl sok időt hagyott, talán arra volt kíváncsi, támad-e. Nem volt más hátra, mint előre. ~ Crucio! ~ és már repül is az átok. A mosoly nem tűnt el az arcáról, szemei izzottak egész testét átjárta az adrenalin és gonoszsága ismét kiteljesedhetett. A férfi fájdalmában a földön vonaglott, ő pedig hihetetlenül jól szórakozott, miközben közelített felé. Mindennél jobban élvezte azt a helyzetet, hogy nem tud többé ellenszegülni és ő kerekedett felül. A játszmát már minden esetre megnyerte.*
|
|
|
Park
Oct 23, 2009 19:56:51 GMT 1
Post by Artemisia Potter on Oct 23, 2009 19:56:51 GMT 1
*Artemis csendben figyelte az eseményeket. Már lassan fél órája semmi érdemleges nem történt, de érezte, hogy ezen a napon még szükség lesz rá. Keresgélni kezdett a zsebében, majd ráakadt arra amit keresett. Nagyapja zsebórája volt az. Már rég nem működött, de az idő mutatásánál sokkal fontosabb feladatot kapott. Artemis zsupszkulcsot készített belőle pár hónappal ezelőtt. Pontosan akkor, mikor unokatestvéreivel Roxmortsba jöttek. Kézbe vette az órát és alaposan szemügyre vette, igen szép darab volt. Részletesen kidolgozott fedelén visszatükröződött a lámpa fénye. Az álmodozásból egy ág reccsenése zökkentette ki. Ijedten a hang irányába fordult, de félelme hamar elmúlt, hisz csak egy kis csúszómászó volt. Artemis ért párszaszóul, így megtudta a kis sziszegő barátjától, hogy valaki közeledik. Elővette pálcáját és készenlétbe állt. Egy alak járkált tőle körülbelül 15méterre, de Artemis egy vaskos fa mögül figyelte az idegent, ezért képtelenség volt, hogy észrevegye. Ezután a dolgok igen gyorsan történtek. Az alak előlépett a sötétből és rátámadt a másik kettőre. A férfi ellökte a nőt, majd szinte villámsebességgel előkapta pálcáját és támadásba lendült. A nemrég érkező, a földön fetrengett a kínoktól, amit az átok okozott. Az az élvezet ami a sötét tekintetű férfi arcán látszódott, egyszerűen elködösítette Artemis agyát, és mielőtt belegondolt volna mit is tesz, kilépett rejtekhelyéről, és pálcát rántott.* - Expulso! *Az átok telibe találta a férfit, aki hátrált néhány métert. Artemis ezalatt odarohant a sérülthöz. Mikor odaért megragadta a férfi karját és szabadon maradt kezével az óra után kutatott. Zöld szemei szinte szikrákat szórtak mérgében. Felfordult a gyomra az ilyen emberektől. Már azon kezdett gondolkodni hol hagyhatta el az órát, mikor végre megérintette a hideg tárgy láncát. Egy probléma volt csupán. Az óra nem működött.*
|
|
|
Park
Oct 27, 2009 23:07:31 GMT 1
Post by Cassandra Muldoon on Oct 27, 2009 23:07:31 GMT 1
*Cass utóbb rájött, hogy nem szabadott volna leteremtenie az ifjút amiért nem várta meg. ha másért nem is, úgy nem kellett volna a sötét szempárba néznie, ami rá szegezõdött a hangnem miatt. Inkább baktatott mellette csöndben. Mivel a lány elmondta indokát a kinti sétafikálásra, õ következett. Belül már szinte marta a kíváncsiság, mi szél hozhatott egy ilyen jóképû, a munkáját jól végzõ halálfalót ide... Ezt természetesen próbálta leplezni és a köpenyét igazgatta, mintha a rajta levõ egy-két szösznek több figyelmet fordítana, mint a beszélgetés tartalmának. Az ifjú kérdése gúnyos kacajt váltott ki Cassbõl.* -Mért? Én talán úgy nézek ki, mint aki a Fõnix Rendjéhez akar csatlakozni? Ébredj mély álmaidból, drága! Ahogy elnézlek, te sem vagy auror fan... Ez így is van rendjén... Mégcsak az kéne! Tele van az ország még így is! A Nagyúrnak be kellene keményítenie ezen a téren...*sóhajtott* Kár, hogy ilyen magamfajta kislejányok véleménye nem igazán izgatja... Milyen szép is lenne a világ! Mármint ha értelmes gondolatokkal traktálnánk csak a Nagyurat, nem piszlicsárékkal... Azokat kipenderíteném azonnal... ~Cassandra, nem kéne végre befogni a bagólesõjét?!~ pirított rá saját magára. Dan válaszát aztán várhatta. Sejtette, hogy nem fogja kihúzni belõle, miért jött ide, mivel ha az õ helyében lenne, õ sem árulná el... Vagy talán mégis... Ha csak egyszer is rámosolyogna, már röpködnének a szavak a lány szájából... A dementorok is ugrándozva szedegetnék a virágokat a réten a mosolyától. Ebben biztos volt. Csak rándulna meg végre a szája... Egyszer is elég lesz! De egyszer legalább hadd lássa...* *Teljesen kiment a fejébõl, hogy az imént még bérgyilkosnak nézte. Rápillantott a mellette haladó halálfalóra. Csodálkozva állapított meg, hogy nagyon feszült az ifjú. Szempillantás alatt kiszúrta volna, ha valami nincs rendjén. Ide-oda kapkodta a tekintetét, Cass nem is tudta követni. Kezdte magát kellemetlenül érezni, de egy szót nem szólt, nehogy megzavarja a koncentrálásban. Bárcsak õ is ilyen intenzíven érzékelné a dolgokat! Nem! Semmi önalábecslés! Õ még jobb is lesz, mint Dan! Az ifjú mégcsak nem is animágus! Máris pluszpont Cassnek! Önkéntelenül is kihúzta magát és Danre nézett. A tekintete, ha lehet, még sötétebb lett, Cass pulzusa is nagy mértékben felgyorsult. Idegei pattanásig feszültek, nem is folytatták a sétát. Minden egyes kis zizzenésre odakapta a fejét.* *Számított a köpenyes alak színre lépésére, de mégsem tudott semmit tenni, a lába földbe gyökerezett. Aztán majdnem a nyakában kötött ki a két futómûve, mikor Dan ellökte az átok útjából. Esés közben feltétlen reflexe beindult és a kezét az út felé nyújtotta. Ennek eredménye éles fájdalom lett, a csuklója minden bizonnyal eltörött. Odakapta a fejét. Remek... Nyílt orsócsonttörés... Remegõ kézzel a pálcája után kepesztetett, amit fél perc múlva meg is talált. Megrémült, hogy az is úgy járt, mint a csuklója. De szerencsére nem így történt.* -Hi-hipocrax...*Hangja elcsuklott, szeme könnybe lábadt a fájdalomtól. Ép kezét a szájára szorította, különben felsikoltott volna. Nem igazán érzékelte a külvilágot, mintha köd szállt volna le a tudatára. Villódzó fényeket látott és elhaló hangokat hallott. Legalább a csuklója nem vérzett már. A fájdalom egy hangyányit csökkent, de még mindig iszonyatos volt. Látta, hogy az egyik oldalról duplán érkeznek átkok. Elkiáltotta hát magát: -Sectumsempra! *A kedvenc igéje. Elõször az elsõ barátján alkalmazta. Azonnal beleszeretett. Mármint az átokba... A fiú majdnem elvérzett, aztán a Szent Mungóba került. Cass azóta se hallott felõle.* -Obstructo! -Levicorpus! -Secumsempra! *Hadarta az átkokat, ahogy tudta, közben pedig próbálta magát Dan mögé vonszolni. Felkelt a vizes földrõl és az ifjú mögé botorkált, de hagyott másfél méter távolságot maguk között. Kidörgölte a szemébõl a könnyeit. Sajnos ezzel legalább 15 másodpercet vesztett. Az adrenalin fokozódása valamilyen szinten elnyomta a fájdalmat. Kezdett felocsúdni elõbbi kábulatából. Ismét nekikezdett az átkok szórásához. Néha nem tudott egyet sem lõni, mert hangja rekedté vált, hangja elcsuklott, és kezdett fájni a torka a sok üvöltéstõl.* -Kérlek... kö-könyörgöm, próbál...junk valahova el...vánszo-szonrogni!*nyögte recés hangon az elõtte harcoló halálfalónak. Tartott attól, hogy nem szívesen hagy itt az ifjú egy ilyen jó öldöklési lehetõséget...*
|
|
|
Park
Nov 22, 2009 18:49:14 GMT 1
Post by Daniel Rooney on Nov 22, 2009 18:49:14 GMT 1
*Tudatosan fölényes pillantásától ő maga is felpörgött. Élvezetei csúcspontja felé haladva egyre ösztönösebben, egyre mélyebbről jött a gonoszság, mely a mindennapokban egész lényét mozgásban tartotta. Öröme már-már határtalan volt.* *A móka végét egy vörös szuka megjelenése jelentette. Ez megközelítőleg olyan volt, mint mikor az óvó néni elveszi a gyerektől a játékát és bezavarja kezet mosni. Csakhogy itt a játék egy ember élete volt és feltett szándéka volt visszaszerezni, mivel az óvatlan vendégnek ő nem osztott lapot.* *Pálcája kirepült a kezéből és egy bokor magasra nőtt ágai között landolt. A nagylelkű jótevő ugyan semlegesítette őt egy időre, azonban megfeledkezett arról a tényről, hogy habár mind a ketten fiatalok, Dan korántsem olyan amatőr, mint ellenfelei. Így a túlerő mérlegének nyelve máris az ifjú halálfaló felé húzott. Minden valószínűséggel tájékozottabb volt a mágia világában, mint a zöldszemű csitri.* *Látva pálcáját, könnyebb volt magához hívnia a gondolat erejével. Erősen koncentrált a tárgyra, mely a magában kiadott utasítást követte. ~ Invito pálca!* *~ Capitulatus ~ gondolta és ellenfele pálcája máris a kezében volt. Felvonta szemöldökét és lenéző pillantással meredt az ájult férfira, majd a lefegyverzett nőre. Reakciói egyértelműek voltak. Egyetlen határozott mozdulatától a piciny, ám annál jelentékenyebb fadarab immáron két félből állt és nem sokkal utána egy pocsolya tetején úszkált.* *Szíve minden gyűlöletét beleadva áldozatára nézett. A férfi még mindig tudattalanul a földön feküdt. Talán már halott is volt, mikor élvezettől eltelve kibocsátotta az átkot. - Avada Kedavra – zöld átka természetesen telibe kapta a már amúgy is halál közelében leledző aurorféleséget.* *Cass-ről közben teljesen megfeledkezett. Mindössze egyetlen másodperce volt rá, hogy eldöntse, megöli a vöröskét is, vagy inkább engedjen Cass fájdalmas kérlelésének. A barna, csillogó szemekre pillantva nem tehetett mást: Otthagyta a lassan önsajnálatba merülő zöldszemű libát. Megragadta Cass ép karját, majd hoppanált…*
|
|
|
Park
Jun 29, 2010 21:03:24 GMT 1
Post by Artemisia Potter on Jun 29, 2010 21:03:24 GMT 1
*Vagy fél órán keresztül ült a földön, a halott férfi mellett, de neki ez hosszú óráknak tűnt. Olyan volt mintha kívülről látta volna az eseményeket. Nem értette miért nem tett valamit. Az igazság az, hogy lett volna rá lehetősége, mintha az egész teste márványból lett volna, képtelen volt megmozdulni. A férfi halott, ezen nem változtat semmi, ő pedig tétlenül nézte.* ~Az én hibám az egész, hogy lehetek ilyen ostoba...~ *Ekkor egy erős kéz markolta meg a vállát. Mintha visszazuhant volna a testébe. Érezte, ahogy a könnyek végigfolynak az arcán. Mikor felnézett egy smaragzöld szempárt látott. Draco tekintetében együttérzést látott, ezt különösnek találta egy halálfalótól. A férfi felegyenesedett és a kezét nyújtotta Artemis felé. A lány egy percig tétovázott csak, mert amint ismét a férfi szemébe nézett, szokatlan biztonságérzet járta át. A lány szorosan átölelte a szőke férfit. Álltak így egy pár percig, míg végül Draco törte meg a csendet:* - Mi történt? - Egy mocskos halálfaló és a szajhája volt... és én hagytam. Én sem vagyok különb mint azok a szemetek.*Artemis szemei ismét meggyűltek könnyel.* - Nem hiszem én azt... várj csak... az ott a te pálcád?*Draco fejével a törött pálca felé intett. Artemisban csak most tudatosult a tény, hogy a pálcájának is lőttek.* - Igen, az enyém. - Ajaj, holnap sok dolgunk lesz, de most menjünk hozzám. Pihenned kell. Ne aggódj nincs semmi hátsó szándékom. *A mondat végénél huncut mosolyra húzódott a szája.* *Artemis nem volt képes ránézni a földön lévő tetemre, akármennyire is próbálkozott* - És ő? - Ne aggódj, majd én elintézem, csak előbb hazaviszlek.
|
|