|
Post by William Wilson on Oct 17, 2008 20:35:49 GMT 1
Will Elishára nézett, most mi tévõk legyenek. Végül vállat vont: - Inkább tõlünk tudja meg... Cassandra úgyis kiszínezi majd... Legalább a natúr sztorit hadd hallja. -Szóval- kezdte Will-, gondoltuk, megnézzük, mit is rejt a Tiltott Rengeteg. Egy Mardekáros (az említett Cassandra) követett minket. Dementorok támadtak ránk, és végül Cass üldözte el õket... Röviden ennyi... Elhallgatott, hátha Elishának van valamilyen hozzáfûzése a dologhoz. Farecsegésre kapta fel a fejét. ~Már megint...~szitkozódott magában a fiú~ hát ebbõl már nem lesz egy nyugodt este... Kirázta hideg, amint az ellenség kiballagott a fák közül. Hamuszürke szemükben ilyen távolságból is lehetett látni a vadságot. Meglátták a három fiatalt a tó partján és azonnal támadásba lendültek. Sajnos hamar odaértek hozzájuk. Willnek pár másodperce volt arra, hogy elõkapja a pálcáját és egy Capitulatusszal hátratántorítsa ellenfelét. Ám nem egyedül volt, és a "haverjai" a két lányt vették célba. Willben fellángolt a düh. Még egyszer nem hagyja. Még egyszer nem engedi, hogy arkármilyen szörnyszülött bántsa õket. - WINGARDIUM LEVIOSA!- üvöltötte és egy fához vágta a legközelebbi vérfarkast. Az rögtön a túlvilágra lépett. A következõ úgyanígy járt. Azonan egyszerre többfelé nem tudott figyelni. Így azt sem vette észre, hogy a háta mögé is lopódzott egy szörny. Megragadta Will grabancát és a tó jéghideg vizébe hajította a fiút. Nagy nehezen a felszínre evickélt és levegõ után kapkodott. Mozgást érzett a lába alatt. Az a valami meg is ragadta a lábát és a víz alá rántotta a fuldokló fiút. A pálcáját szerencsére még nem vesztette el Will, így ki tudott lõni egy Depulso-t. Ismét felküzdötte magát levegõért. Két nagy lélegzetvétel után elüvöltötte magát: - NYOMÁS BEFELÉ!- nem látta a lányokat és még csak remélni sem merte, hogy mehallották.
|
|
|
Post by Elisha Prevett on Oct 19, 2008 8:26:26 GMT 1
*Miközben Will mesélte Amarának a dementoros Cassandrás történetet, Elisha gondolatai máshol jártak, valahol a gyengélkedõ környékén. ~Vajon Sophia még mindig eszméletlenül fekszik a Gyengélkedõ ágyán?~ Valahol Elishában felbukkant egy ismerõs érzés, mely mostanában egyre többször jelentkezett, a lelkiismeret furdalás érzése. Vissza akart menni, hogy megnézze Sophia állapotát. Arra az elhatározásra jutott, hogy amint visszamegy az iskola épületébe, azonnal a Gyengélkedõ felé veszi az irányt...* Ilyesfajta gondolataiból léptek nesze rántotta vissza Elishát a jelenbe. Azonnal felpattant, ám mielõtt elérte volna zsebében lapuló pálcáját, egy fénycsóva száguldott el mellette, amely Will pálcájából jött.* - Stupor! *Ámbár a sötétben nem látta jól mik is a támadó lények, az alakjukat ki tudta venni és ezáltal még célozni is tudott rájuk. Az átok azonban elvétette célpontját. Az egyik vérfarkas azonnal Elishára vetette magát, így a lány kezébõl kiesett pálcája. Minden erejével próbálta magáról letaszítani a szörnyeteget, ami csak úgy csattogtatta fölötte a fogait. A lány nagy szerencséjére Will egyik wingardium leviosa-ja épp a fölötte csattogó vérfarkast találta el, így az arrébb repült pár métert, és kiterült a földön. Elisha azonnal a pálcájáért nyúlt.* - Petrificus Totalus! *A fekvõ vérfarkasra lõtt, majd a többiek segítségére sietett. Látta, hogy Will a vízben van, és valami húzza lefelé.* - Obstructo! *Célzott be egy pontot jóval Will alatt és csak remélni tudta, hogy az átok nem éri a fiút, ellentétben a vízi lénnyel.* - Amara!!! *kiáltotta bele a sötétségbe, fejét csak úgy kapkodta a sötétség és Will között, nem tudta eldönteni, hogy a fiú segítségére induljon, vagy Amarát keresse...*
|
|
|
Post by Amaranth Meadows on Oct 20, 2008 18:01:54 GMT 1
*Amara szinte vaktában szórta az átkokat a vérfarkasokra, ami csak eszébe jutott. Folyamatosan hátrált támadói elõl, így már alig hallotta Will és Elisha kiáltásait. Egyszer csak a lába egy fatönknek ütközött és elterült a földön. A fa egy kiálló ága végigkarcolta a lábát.* ~A fenébe is! Akkor sem esztek meg!!!!~ *Gondolta dühösen. Ezek a vérfarkasok kezdték kihozni belõle legrosszabb énjét, ami mindig akkot jött elõ, ha valaki megpróbálta legyõzni. Feltápászkodott a földrõl. A lába nagyon fájt, alig tudott ráálni.* -Reducto! - *kiáltotta és az egyik vérfarkas az átoktól megtántorodva a vízbe esett. Tudta, hogy árman nem gyõzhetik le a szörnyeket, segítséget kell hívniuk.* ~ Ha megtudják, hogy éjszaka kint mászkáltunk a parkban...De most az életünk fontosabb...~* Eszébe jutott egy átok, ami tlán feltarthatná õket egy ideig... Amit az apjától látott utoljára... Megpróbálta elkergetni a képet a fejébõl...Nem szívsen követte semmiben apja példáját...de most nem tudott jobbat.* -Expulso! - *kiáltotta. Hangos robbansá hallatszott. Nem tudta pontosan, mit csinál a varázslat, csak azt, hogy nagy zûrzavart. Elkezdett rohanni Elisha és Will felé. Amikor odaért hozzájuk térdre esett a fûben. Iszonyatosan fájt a lába.* -Be kell mennünk a kastélyba...- *mondta a földön térdelve.
|
|
|
Post by William Wilson on Oct 20, 2008 20:55:43 GMT 1
Amint Will lába megszabadult az ismeretlen támadó karmaiból, a part felé kezdett úszni. Sietett, ahogy csak tudott. Egyrészt mert ketten a lányok nem tudnak legyõzni ennyi szörnyet, másrészt mert iszonyatosan fázott. Ám a hidegzuhany megtette a hatását, mert hamar felébredt. Egy cseppnyi fáradságot nem érzett. Amara hangját hallotta, amint egy igét kiáltott. A fény láttán Will védekezõn a víz alá bukott. Csukott szemén át is látta a világosságot, s csak azután bukkant ismét a felszínre, miután kihunyt. A robbanás hatalmas hullámokat gerjesztett a vízen, így Will kis híján visszasodródott oda, ahonnan elindult. Ismét gõzerõvel úszni kezdett. A part közelébe ért, de nehézkes volt, hogy kijusson a vízbõl. A parton bokrok voltak, a víz alatt pedig tömérdek hínár, amik böködték és felsértették Will kezét és lábát még cipõn keresztül is. - Expecto Patronum- vacotga Will. A fényes róka azonnal megjelent, kiúszott a partra és támadásba lendült. Sajnos nem sokat ért a segítsége, a vérfarkasok ugyanis meg sem lepõdtek a patrónus láttán. Willnek támadt egy ötlete. Az este folyamán segítségül szolgált, hát most is a drága bajtársát hívta: - Invito seprû! A fiú remegett a hidegtõl a vízben még egy darabig és próbált nem elsüllyedni. A vízbõl lövöldözött átkokat a szárazföldre és magában fohászkodott, hogy ne a lányokat találja el. Hamarosan meghallotta a megnyugtató hangot: a seprû reptének suhogását. Amint felé érkezett, megragadta és feltornázta magát rá. Minden végtagja sajgott a sérülések miatt, de most a volt a fontos, hogy egyáltalán túléljék a találkozást a szörnyekkel. Megtisztította a területet egy egyszerû Depulso bûbájjal a lányok körül és mellettük landolt. - Egy fuvart?
|
|
|
Post by Elisha Prevett on Oct 22, 2008 14:18:58 GMT 1
*Még mielõtt Elisha eldönthette volna, hogy kinek segítsen, megpillantotta Amarát, aki ügyesen elbánt támadóival, tehát látszólag nem szorult túl nagy segítségre. Elisha látta, hogy Amara egy komoly és hatásos átkot készül bevetni, így a biztonság kedvéért a földre vetõdött, és egy bokor tövéhez kúszott, ami talán kívül volt az átok hatásának körétõl. ~Szép volt!~ gratulált magában Amarának, miután meglátta, hogy a lány átka bizony több vérfarkast is elintézett. Ekkor egy fényes róka rohant el elõtte. Sokáig nézett a szépséges lény után, de nem értette, miért idézett valaki patrónust a vérfarkasok ellen. ~Na ne, ugye nem...!~ gondolatát nem volt érdemes befejezni, hisz az eget végigpásztázva megkönnyebbülve bizonyosodott meg arról, hogy nincsenek itt dementorok. Nem foglalkozott többet a patrónussal, inkább gyorsan felpattant és a többiekhez rohant. Észrevett még egy vérfarkast, ami nem igazán tudott a lányokhoz közelebb jutni, hisz egy bûbáj elintézte, ami valahonnan fentrõl, az égbõl jött. Elisha felpillantva észrevett egy seprût, azon pedig Willt.* - Hûha, egy seprû mindig jól jön... *préselte ki magából a szavakat, és a földre rogyott.* - Pár perc pihenõt kérek, hogy inkább a saját két lábamon tudjak bemenni, mert szerintem leesnék arról a seprûrõl... *nézett fel a többiekre, vett két jó nagy lélegzetet, majd felállt.* - Ugye senkit sem haraptak meg ezek a fenevadak??? *nézett végig Willen, aki csurom vizes volt, de nem látszott rajta semmilyen vérben fürdõ harapásnyom, Amarán szintén nem vett észre ilyesmit, már ahogy meg tudta társait nézni a sötétségben.* - Menjünk be! Ezek után én biztos elkerülöm egy darabig az udvart, és annak környékét! *elindult a tölgyfaajtó felé, miközben azon tûnõdött, vajon szükséges-e nekik gyengélkedõre menni. Ha Elishán múlott volna, a válasz nem lenne, hisz õ pár karcoláson kívül nem szenvedett nagyobb károsodást, ellenben Amarával és Willel, akik sokkal rosszabban és kimerültebben néztek ki.*
|
|
|
Post by Amaranth Meadows on Oct 22, 2008 17:42:06 GMT 1
*Amara nagy nehezen felállt a földrõl. Nem történt komolyabb baja, csak egy ág sértette végig elég mélyen a lábát.* ~Még mindig jobb, mintha megharaptak volna~*gondolta.* -Azt hiszem én is szívesebben mennék a saját lábamon, mint seprûn...-*nézett végig bizalmatlanul a jármûn. Nem szeretett túlzottan seprûn utazni. Ha volt rá lehetõség, inkább holló képében repült. De persze arra most nem volt ereje. Elindult Elisha után, de a lába két lépésen belül felmondta a szolgálatot. Nem szívesen ment volna gyengélkedõre az éjszaka közepén. * ~Biztosan elkezdenek kérdezõsködni, és akkor hát... Jön a kellemetlen kérdés, hogy mit is kerestünk mi tulajdonképpen a parkban.~*töprengett magában.* ~Végülis majd csak begyógyul...Csak jutnék el valahogy az ágyamig. Aztán majd holnap elmegyek és hazudok valamit, hogy elestem pl...~ *Újra talpra állt és megpróbált Elisha után bicegni. Még a gondolattól is kirázta a hideg, hogy esetleg fel keljen ülnie most egy seprûre.*
|
|
|
Post by William Wilson on Oct 22, 2008 20:44:47 GMT 1
Will rélmülten magára nézett. Megijedt, hogy a kezét megharapták anélkül, hogy õ észrevette volna. Felszisszent, amint a kezéhez ért, hogy megbizonyosodjon affelõl, hogy csak ártalmatlan karcolások. - Ne ijesztegess!- nézett Elishára. - Hát jó- vont vállat- Nekem így is jó... A seprûjét egyszerûen egy Wingardium Leviosa-val lebegtette a levegõben maga mellett. Nem bírta nézni, ahogy Amara vánszorog. Ezért odament hozzá, a lány kezét pedig átvetette a vállán. Elisha jobb állapotban volt, pár lépéssel elõttük járt. Will egyszer megcsúszott, de visszanyerte egyensúlyát, és nem estek el. Elbotladoztak egy darabig. Will hirtelen megtorpant és Amara szabad kezébe nyomta a pálcáját. - Megfognád, ha megkérlek? Köszönöm. Választ nem várva felkapta a lányt és úgy vitte tovább. - Na persze! Szép mély sérülést szereztél. Csak nem hiszed, hogy hagyom, hogy így vánszorogj be a kastélyba? Aztán elfertõzõdik és mehetsz te is fel a Gyengélkedõre. Ezt ezel a lendülettel el is felejtheted. Csak ha megkérhetlek, a seprûmet ne zúzd össze menet közben...- mosolygott a fiú. - Lisa, te bírod még? Nem veszlek a nyakamba, mielõtt megkérdeznéd...- vigyorgott. - Ma este már nem árdekel semmilyen ismeretlen alak a sötétben, semmilyen lökött ötlet, hogy menjünk ide-oda... Ma már csak nyugalmat akarok! Ez olyan nagy kérés? Holnap aztán jöhetnek dementorok, meg vérfarkasok, meg animágusok, meg minden egyéb... De csak ha már rendesen kialudtam magam...
|
|