|
Post by Candace Lockhart on Mar 1, 2008 11:31:22 GMT 1
|
|
|
Post by Candace Lockhart on Apr 12, 2008 16:40:41 GMT 1
Szép napsütötte reggel virradt a Roxfort lakóira. A madarak csiripeltek, esőfelhőnek nyoma se volt. Tökéletes idő a kirándulásra. "Csak kár, hogy nem érdemlik meg a diákok" - gondolta Candace. Közben leért a márvány lépcső végére. Már elég sokan összegyűltek. "Úgy látszik a kirándulás jobban kedvükre való, mint a bájitaltan óra." - Kérem álljanak egyes oszlopba, és aki a nevét hallja, elindulhat a fiákerekhez! A tanulók követték az utasításait, nagy hangzavar és lökdösődés közepette egymás mögé álltak.
|
|
|
Post by William Wilson on Apr 15, 2008 10:06:48 GMT 1
Will is idejében a folyosóhoz érkezett. Napszemüvege alól nézte a diákokat, miközben õ is beállt a sorba. Ez a fény nagyon irritálta a szemét, ezért kellett felvennie a szemüvegét. Már nagyon várta, hogy Roxmorts-ba érkezzen. Jó elfoglaltság volt a faluban barangolni. A Szellemszállás közelébe azonban eddig még nem merészkedett. Gondolta, épp ideje. Viszont úgy gondolta, elõbb a Három Seprût látogatja meg. Annak is elérkezettnek látta az idejét, hogy megismerje a lányt. Körbenézett a diákok tömegében. Nem látta sehol. Attól tartott, talán el sem jön... Ebben az esetben egyedül kell járnia az utcákat, magányos farkas módjára. Már megszokhatta volna, hogy senki nem foglalkozik vele, ám ezt nehéz elfogadni. Senki nem ismeri igazán, így nem érti, miért csinálják ezt vele az emberek. De talán ezen tudna változtatni,ha megismerné a lányt.
|
|
|
Post by Sanea Lynx on Apr 16, 2008 10:00:28 GMT 1
Sanea még épp hogy elérte a Roxmortsba indulókat.Örült neki,hogy szülei-igaz hogy nem voltak soha túl kedvesek vele,pláne most,hogy át kényszerült iratkozni-megtették neki azt a szívességet,hogy aláírták az engedélyező; nyilatkozatot.Persze ezt is csak nagy unszolás árán:Sanea azt mondta nekik,hogy feltűnő; volna,ha csak ő nem mehetne el az egész évfolyamból.Ez tette meg igatán a hatását,mert ahogy apja mondta "a család szégyenfoltját" nem akarták ennél is feltűnőbbé tenni. Körbenézett a folyósón,a ragyogó fény bántotta a szemét a bájitaltanterem félhomálya után.De örült,hogy szép időben pillanthatja meg elősször a falut. Nem igazán állt szándékában egyedül menni,tekintetével az egyik évfolyamtársát kereste,akinek nem sikerült bemutatkoznia a csengetés miatt.Hamar megtalálta a napszemüveges fiút,és integetett neki,várja meg.
|
|
|
Post by William Wilson on Apr 18, 2008 18:16:26 GMT 1
Willnek megdobbant a szíve, mikor hirtelen meglátta a lányt. Természetesen megállt, hogy megvárja. A mögötte vonuló diákok közül néhány neki is ment, mikor hirtelen megtorpant. Az ütközéstõl lejjeb csúszott a szemüvege, aminek következtében a nap akadálymentesen beletûzött a szemébe. Kicsordult a könnye, amit gyorsan le is törölt az arcáról. Magában kurtán káromkodott. Égett a szeme, mikor újra kinyitotta és ránézett a lányra. Éppen akkor érkezett meg mellé. - Szia megint- mosolygott Will- Hogy hívnak?- futott neki a beszélgetésnek újra, miközben elindultak a tömeggel együtt a falu felé.
|
|
|
Post by Sanea Lynx on Apr 18, 2008 20:38:27 GMT 1
-Most tényleg megmondjam?-mosolygott,miközben sietve beérték a többieket.Már majdnem az ajtónál jártak,mire megszólalt. -Sanea Lynx vagyok,téged hogy hívnak?-kérdezte,miközben a gondnok egyesével ellenőrizte,kinek van engedélye a kirándulásra,és megnézte,visznek-e ki valami tiltott dolgot az iskolából.Bár Sanea ezt teljesen értelmetlennek találta.Nem értette,mire számítanak.Talán arra,hogy,a diákok kicsembészik a kastély kanalait,és eladják?! Mindenesetre nem szólt,csak tűrte az értelmetlen ellenőrzések sorát,majd kilépett a szabadba. -Mit nézzünk meg,ha odaérünk?Tudod én nemigen jártam errefelé,persze a szellemszállást és Zonko csodabazárját ismerem,de azt sem tudom hol vannak.-közben fejcsóválva nézte a fiút,mintha azt is roxfortoshoz méltatlannak találná,hogy nem tudja a bűzpatronok,fogasfrizbik,és egyéb tanárörvendeztető tárgyak legjobb beszerzési helyét. Azt alapnak vette,hogy a fiú,akinek már tudta a nevét,vele tart kirándulása során.Azért ha nem is tudta,pontosan mit akar,egyvalamiben biztos volt;ma meg akart látogatni egy olyan helyet,ahova nem szívesen menne egyedül...
|
|
|
Post by William Wilson on Apr 19, 2008 19:58:40 GMT 1
- Sanea Lynx? Nagyon szép név!- mondta elismerõen a fiú- Az én nevem Will Wilson. Örülök, hogy végre megismerhetlek. Megmotozták õt is, majd válaszolt a lány kérdésére: - Hát nem tudom- törte a fejét Will- Talán jobb lenne, ha elõbb körbevezetnélek és megmutatnám, mi hol van. Aztán ha marad idõnk, elmehetnénk a Szellemszálláshoz. Mit szólsz hozzá? Willnek még a napszemüvegen keresztül is hunyorognia kellett, úgy bántotta a szemét a fény. De most nem foglalkozott ezzel. Azon töprengett, merre menjenek elõször. Talán a Három Seprûbe? Vagy Zonko csodabazárába? Esetleg a Mézesfalásba? Eddig nem kellett ezen agyalnia, ment, amerre kedve tartotta. Azonban most másra is kellett gondolnia. Egy biztos: a Szárnyas Vadkanba nem mennek. Esetleg megmutatja neki, hol van, de oda be nem teszi még egyszer a lábát. Oda furcsa boszorkányok és varázslók járnak. Legutóbb (pár évvel ezelõtt) elõször lépett be a fogadóba. Odament a vastag kosztakaróval borított pulthoz, hogy rendeljen valamit. Véletlenül meglökte az egyik vendég kezét. A nagydarab varázsló felállt és rámordult. Will bocsánatot kért, mire a varázsló már nyitotta a száját, hogy lefegyverzõ bûbájt szórjon a fiúra. Will az elsõ szótagot hallotta csak, mert azonnal eliszkolt onnan. Azóta nem is járt ott. Nem is akart emlékezni az incidensre, tehát a lányra nézett a választ várva.
|
|
|
Post by Sanea Lynx on Apr 20, 2008 12:29:26 GMT 1
-Ő,köszi.-mondta.Picit zavarba jött,de nem felejtette el,mit tervez.Kiléptek a tölgyfaajtón a ragyogó fénybe. -Szerintem az jó lenne-kezdte-,de van valami,amit én mindenképpen meg szeretnék tudni.-kicsit közelebb húzódott Willhaz,miután megbizonyosodott róla,hogy senki sem figyeli,és folytott hangon megjegyezte: -Te nem szeretnéd tudni,mitől hangos újra a Szellemszállás? Titokzatosan mosolygott,bár még nem tudta,hogy is deríthetnék ezt ki.Bár eszébejutott kése,amit még bátyjától kapott annak idején,és állítólag minden zárat kinyitott.Ebben Sanea nem volt biztos,hiszen még nem próbálta ki minden záron. Azt sem tudta Will elkísérné-e erre az útra,bár bízott benne,hogy a fiú legalább annyira Griffendéles,mint ő.De azért megkockáztatta,mert nagyon kíváncsi volt,mi lehet az,ha még a Dumstrangba is elért a híre. A kést természetesen magával vitte,a terv már csak Willen múlott.
|
|
|
Post by William Wilson on Apr 20, 2008 19:12:43 GMT 1
- Hát... izé... -makogta Will. Erre azért nem számított- ...felõlem kideríthetjük... A fiú is kíváncsi volt az indokra, habár eddig nemigen gondolkodott rajta. Nem sok jót hallott a "házról". Az igazat megvallva semmi jót. De végre valami izgalmasat csinálhatott. Ez a nap nem ígérkezett unalmas hétvégi napnak. Habár ehhez a kis kiruccanáshoz át kellett volna néznie az elmúlt tanévek Sötét Varázslatok Kivédése tankönyveit. Nem igazán emlékezett a bûbájokra. Ezért kicsit aggódott. Habár nem volt még tisztában a lány varázstudományával. Még az is lehet, hogy a lányból majd egy hatalmas boszorkány lesz. Azonban az sem volt kizárva, hogy Sanea még annyira sem emlékszik a varázslatokra, mint õ. Ez viszont nem volt valószínû, mert akkor nem ajánlotta volna fel ezt a kis kirándulást. - Ebben az esetben azt vegyük célpontba elõször?
|
|
|
Post by Elisha Prevett on Jun 18, 2008 8:03:11 GMT 1
*Elisha fáradtan futott végig folyosókon, és magában elátkozta azokat.* - Ennél még a labirintus is jobb... *morogta halkan. Hirtelen eszébe jutott, hogy bizony tud valamit, amivel talán kicsit könnyebb lenne eligazodni. Nem is kellett neki több, felvette animágus alakját, és egy fekete macskaként folytatta tovább útját. Nem tudta, szabad volt-e az iskola épületében átváltozni, mindenesetre ez érdekelte most a legkevésbé. A szabályok azért vannak, hogy megszegjék õket. Így volt vele. Elszaladt még egy darabig, majd pár hátrahagyott kanyar után úgy gondolta ideje visszaváltozni, még mielõtt valamilyen alsóbb évfolyamos észrevenné, és nyúzni kezdené. Immár ember alakjában folytatta útját, de idõközben megakadt a szeme pár festményen, melyek lakói gyanúsan méregették az eltévedt lányt. Elisha megállt egy meglehetõsen nagy méretû festmény elõtt, melyben egy hosszú õsz szakállú ember nézett rá nagyítóján keresztûl.* - Bocsánat, nem tudja véletlenûl, merre van a Griffendél klubhelyisége? *kérdezte tõle a lány.* - Hehh, méghogy pont én tudjam, hehh... *válaszolta mogorván az öregember. Elisha ráfintorgott, majd arrébb ment, és megpróbált egy látszólag kedvesebb festménylakótól érdeklõdni. Ezuttal egy középkorú nõt szúrt ki, és máris feltette neki a kérdést.* - Szivesen elvezetlek oda ameddig tudlak, de nem tudok a végéig elmenni. *mondta egy kedves mosollyal, és már indult is át a festményeken a keresett klubhelyiség irányába, Elisha pedig megköszönte, majd ment is utána.*
|
|
|
Post by William Wilson on Jul 25, 2008 14:18:38 GMT 1
Will is elindult a két lány után a szemerkélõ esõben. Kezdett fázni, de nem említette, mivel mindjárt a kastélyba érnek. Néhány pocsolyába sikeresen belegázolt, de nem igazán érdekelte. Ha a megérzése nem csal, nemsokára leveheti az átázott cipõjét és ezt az átkozott csuhát. - Nem hiszem, hogy lesz ebbõl valami- jelentette be és zsebre vágta fázó kezeit- Már régen elkezdõdött volna... Kitárta a tölgyfa ajtót és félreállt, hogy beengedje Elishát és Sophiát. Az elõcsarnokban kapásból a Nagyterem felé fordult. Kinyitotta a kétszárnyú ajtó egyikét és bekukkantott. Egy Mardekároson és az igazgatónõn kívül senki nem tartózkodott a teremben. Jonathan eltûnt. ~Talán meglátogatta az illemhelyiséget~gondolta Will~Vagy visszament a Hollóhát toronyba. -Bemenjünk és várjunk még egy kicsit? Vagy vissza akarok menni a toronyba?- együttérzõn Sophiára nézett- Hát... egy kis alvás rád férne. Ne érts félre, csak mindjárt összeesel a fáradságól.
|
|
|
Post by Elisha Prevett on Jul 25, 2008 14:48:33 GMT 1
*Elisha cipője kezdett átázni a vizes fű miatt. Nagyobb lépésekben haladt tovább a kastény felé. Odabent, mikor Will bekukkantott a nagyterembe, Elisha is megpillantott egy kis részletet a teremből: 3 üres széket. ~Nem lehetnek ennél sokkal többen odabent...~ gondolta.* - Szerintem menjünk fel! *mondta ki Will kérdésére a választ.* - Ott legalább pihenhetünk egy kicsit, és persze megszárítkozhatunk a kandallónál. *Sophiára pillantott, aki már tényleg nagyon fáradtnak tűnt, habár Elisha is már kezdte úgy érezni a lábait, mintha ólomból lennének. Meg sem várva a többiek válaszát, elindult a lépcsők felé, szépen, lassan. Járása jelenleg inkább egy idős nénike lassú lépteire hasonlított. Sietni nem volt miért, hacsaknem a kényelmes fotelek miatt a klubhelyiségben.*
|
|
|
Post by William Wilson on Jul 26, 2008 21:06:14 GMT 1
-Nos, akkor ezek szerint én vagyok a legaktívabb- halvány mosoly jelent meg Will arcán- Várok még egy kicsit, aztán ha lesz valami, majd holnap elmondom. Pár perc múlva minden bizonnyal csatlakozom hozzátok a kandalló mellett. Ha mégsem, akkor jó éjszakát!- mondta mosolyogva, mikor Elisha már elindult. Már a nagyterem felé akarta venni az irányt, de visszafordult: -Tudjátok, mit? Meggondoltam magam- vont vállat- Ha eddig nem kezdõdött el, nem érdemes várni rá. Sophia és Elisha után õ is nekivetette magát a lépcsõrengeteg megmászásának. Õ még csak egy kicsit volt fáradt. Annyi ereje még maradt, hogy feltornázza magát a Griffendél toronyba. Az is csábította, hogy végre átöltözhet és egy idõre elfelejtheti ezt az átkozott hacukát. Menet közben dörzsölgette a tenyerét, mert már alaposan átfagytak, még itt az épületben is.
|
|
|
Post by Lionel Way on Aug 26, 2008 8:21:55 GMT 1
* A nagyterem reggele most is, mint mindig tele volt a roxforti diákok zsibongásával. Nem ismert más helyet ezen kívül, édesanyja konyhájánál, ahol a reggelit tartalmasan és ilyen jó hangulatban lehetett elkölteni. Először azt sem tudta mi közül válasszon inni valót. Literszámra látott tejeskávés kancsókat, forrón gőzölgő teát és kakaót, vagy épp kellemesen hűs tejet. Az elsőt választotta. Mindig úgy tapasztalta, hogy ha még nincs eléggé kitisztulva a feje az éjszakai pihenés után, akkor a tejeskávé feltétel nélkül megszilárdítja napközben a figyelmét. Erre pedig szükség is volt. Hisz a Roxfort maga volt az eleven élmények titokzatos, végeláthatatlan, örök tárháza. Tiszta bögrét húzott maga elé és töltött a langyos tejeskávéból. Egy pillanatig elmerengett a tetején úszkáló, véknyan remegő pillén, aztán tört magának egy darab friss cipót, zöldséget vette hozzá és nekilátott a reggelinek. Iskolai egyenöltözékben volt. Fekete ropogósra vasalt nadrágban, fényét vesztett cipőben, fehér ingben, s kötött mellényben. Nyakkendőt nem hordott, ingének nyakát nem gombolta be, ujját pedig könyékig hajtotta fel. Így érezte kényelmesnek, nem szerette, ha a ruha megfojtja az embert. Lassú, apró falatokkal majszolta a reggelit. Kenyeret, sonkát és némi paradicsomot, közben pedig nem győzte ide-oda kapkodni a fejét. Igyekezett elcsípni a körülötte folyó beszélgetések lényegét, s olykor, ha alkalma nyílt rá nem volt rest be-becsatlakozni.* - … nyavalyás újév…, … semmi kedvem megint az iskolapadban görnyedni…, … emlékeztek tavaly amikor… * És még sok hasonló mondatfoszlány, melyek kitöltötték érzékeit. Ha ránéztek mosolyogni próbált, ha megszólították visszaköszönt és bemutatkozott. Elvégre, ha vele nem ellenségesek ő sem az másokkal… Percekkel később, miután befejezte az étkezést, s megérkezett a reggeli bagoly is a korai újsággal összecsomagolt, vállára akasztotta tarisznyáját, ellenőrizte, hogy pálcája öve mögé van e tűzve és útnak indult, hogy némi eligazítással, s segítséggel megtalálja a megfelelő tantermet.*
|
|
|
Post by Elisha Prevett on Oct 23, 2008 8:31:11 GMT 1
*Elisha igencsak kimerült volt, de ennek ellenére nagy léptekkel haladt be a tölgyfaajtón. Ott megvárta a többieket, mert közben jó pár méterrel elõrébb került. Ezen most nem is csodálkozott, hisz Willnek dupla súlyt kellett vinnie a lábán, így érthetõ volt, hogy õ lelassul. Mikor már az iskolán belül tudták magukat, Elisha automatikusan a klubhelyiség felé vezetõ folyosókhoz vette az irányt. Ott már óvatosabban lépkedett, hisz bármikor szembetalálkozhatott egy tanárral. A folyosó falán még égett pár fáklya, így nem volt szükség Lumosra, hogy lássanak. Elisha ismét kicsit elõrébb ment, de csak azért, hogy ha valamilyen iskolai dolgozót látna, még idõben értesíteni tudja a többieket, hogy másfelé vegyék az irányt. Az egyik folyosó sarkánál mégis megvárta a többieket.* - Minden rendben? *kérdezte suttogva* - Mindjárt fent vagyunk! *Mint ahogyan eddig is tette, megint elõrébb vonult. Hamarosan az egyik fáklya fénye megvilágított egy alacsony, töpörödött lényt, amelynek nagy, üveges szemei egyenesen a lányra meredtek. Elisha lélegzetvisszafojtva megállt mozdulatlanul. Tudta, hogy a lepedõket szállító házimanó meglátta, és ez esetben nem tudta, hogy inkább visszarohanjon, vagy esetleg fenyegetõen szóljon pár szót a manóhoz. Mikor Willék is oda értek, Elisha az utóbbinál döntött.* - Ha szólsz bárkinek egy szót is, elintézem, hogy ruhát kapj, megértetted??? *Hogy nyomatékot adjon szavainak, a manóval egy szintre ereszkedett, és a legfenyegetõbb nézését elõvéve a házimanó nagy szemeibe fúrta tekintetét. Csak remélni tudta, hogy ez a manó is mániákus dolgozó volt, akár a többi. A manó szapora bólintásaiból ítélve Elisha sikerrel járt, így ügyet sem véve a manóról, tovább indult, immár óvatosabban. Elisha szerette a házimanókat, de ebben a helyzetben muszáj volt megfélemlíteni azt a szerencsétlent, hisz ki tudja, milyen pletykásak ezek a lények. Egy nagy csörömpölésbõl ítélve a közelben balhézott a drága, imádott kopogószellem: Hóborc. Ennek következménye pedig valószínûleg a tanári kar néhány tagjainak megjelenése lesz... Elisha nem tudta, mit is csináljon, vagy merre induljon a nagy páni félelmében, ami Hóborcra gondolva rátört.*
|
|
|
Post by John Josh on Oct 23, 2008 9:05:24 GMT 1
* Épp a folyosókon mászkáltam halkan, mikor megláttam három árnyékot. Azt hittem káprázik a szemem, mert én azért mászkáltam a folyosón, mert nem tudtam aludni. - Lumos- motyogtam halkan. * Halvány fény gyulladt a pálcám végén, s megvilágította a három alakot. * Nem hittem a szememnek! Három Griffendéles állt elõttem, nem voltak éppen jó állapotban. ~ Azt gondoltam õk is úgy meglepõdhettek, mint én, s szerintem nekik sincs fogalmuk mit kereshet itt egy negyedéves Hollóhátas. * Így álltunk egy ideig, majd közelebb léptem hozzájuk, hogy közelebrõl is lássam õket. Egy fiú és 2 lány állt velem szemben. Megszólítottam õket: - Ti meg mit kerestek itt?- kérdeztem. *Csak a fejüket rázták kimerültségükben. Újból kérdeztem: - Segítsek, mert látom, hogy nem vagytok valami jó bõrben-és odaléptem hozzájuk. - Megköszönném- mondta a fiú, akinek egy lányt kellett segíteni menni, mivel nem volt éppen alkalmas magától való járásra. * Átvettem a fiútól a ránezedõ lányt és csendben elindultunk a Griffendél tornya felé...
|
|
|
Post by Amaranth Meadows on Oct 23, 2008 11:49:15 GMT 1
*Amara ha nem lett volna olyan fáradt, biztos nem engedi, hogy így segítsenek neki. Fõleg akkor lepõdött meg, amikor a fiú felemelte. Nem kis könnyebbséget jelentett neki, hogy nem kell a lábán járnia, de Will mégiscsak megsérült mint õ.* -Hé, azért van még nekem lábam, amin tudok járni! - *csóvála meg a fejét, már amennyire ebben a helyzetben lehetséges volt.* -Ráadásul te is elég ramatyul nézel ki...- *Amikor a kastélyba értek elhallgatott, és abbahagyta, hogy megpróbálja lebeszélni Willt a "kényszerfuvarról". Inkább arra vigyázott, hogy a seprû is épségben bejusson az iskolába. Igencsak meglepõdött, amikor egy másik fiú tûnt föl a sötét folyosón.* ~Úgylátszik nem mi vagyunk az egyetlenek, akik ilyen késõn nem az ágyukban alszanak~ *gondolta magában* ~Bár ez a fiú, mintha inkább csak a kialvatlanságtól szenvedne...~ *Amikor a hollóhátas felajánlotta a segítségét, már nem hagyta, hogy felemelje. Kezdett kicsi dühös lenni. Az még oké, hogy segítenek, de azért ne nézzék, valami védtelen kis fruskának, aki nem tud elmenni a saját lábán, még akkor is, ha egy nagy seb van azon. Elvégre sose kényesztették el túlságosan.* - Itt már nincs sár, biztosan nem fog elfertõzõdni a sebem. - *mondta kissé ingerülten, a fiúknak címezve.* -Köszi mindkettõtöknek, de innen már elboldogulok a saját lábamon is - *Azzal kicsit dühösen Elisha után indult.*
|
|
|
Post by William Wilson on Oct 24, 2008 8:57:56 GMT 1
Will olyan sebességgel mozgott, mint egy reumás csiga. A lába elé figyelt, mintha meg sem hallotta volna Amara tiltakozását. Késõre járt már, nem látta õket senki, tehát nem is volt mitõl tartania a lánynak. Vagy mégis? A fal mellé húzódott, mikor megjelent a manó. Elisha azonban elintézte az aprócska lényt, így folytathatták az útjukat. Majdnem leejtette Amarát, mikor az ismeretlen fiú meglepte õket. - Öhmm... Will csak hápogni tudott, ezért inkább becsukta a száját és elhallgatott. Õszintén elcsodálkozott azon, hogy a fiú felajánlotta a segítségét. Azt hitte, hogy felküld egy patrónust a tanároknak. Ezzel azonban magát is leleplezte volna. Dörmögött valamit, aztán hátrálni kezdett, mikor Amara ideges lett. Védekezõn felemelte a kezét, hogy õ csak segíteni akart. De a lánynak igaza volt. Itt már semmi nem állíthatta meg õket, hogy végre a toronyban tudják magukat. Csendben folytatták útjukat. Will oldalát fordallta a kíváncsiság, ezért muszáj volt megkérdeznie: - És te mi jót csináltál itt éjnek évadján? Talán õ is tilosban járt. Persze nem annyira, mint õk, mert a ruháján egyetlen karcolás, folt nem volt. Bár ki tudja? Ma este már semmin nem lepõdött meg. Will a pálcájával szórakozott. Felrepítette a seprûjét a mennyezetig, majd vissza. Megpörgette a levegõben, aztán a fejük felett süvített el. Elvigyorodott, nem foglalkozva a festmények helytelenítõ dörmögésével. Arra azért vigyázott, hogy a seprû ne egy fáklyában kössön ki...
|
|
|
Post by Elisha Prevett on Oct 24, 2008 9:50:37 GMT 1
*Elisha hátrapillantott a többiekre. Õk látszólag nem hallották a zajt. Ez Elishát megnyugtatta, hisz akkor nagy a valószínûsége, hogy más sem hallotta, így nem kell félni a tanárok felbukkanásától. Mikor Willék felzárkóztak mögötte, hirtelen egy fiú bukkant elõ. Elisha figyelme rögtön a talárjára esett, és nyugodt szívvel vette észre, hogy nem Mardekárosról van szó. Nem tudta, hová tegye a fiút, így nem szólalt meg, viszont egy pillanat múlva azonban kénytelen volt mondani neki valamit, mert a fiú pálcája végébõl származó fény majdnem megvakította a lányt.* - Oltsd el, kérlek! Különben is, így bárki megtalálhat minket... *mondta neki. Igazán meglepõdött, mikor a Hollóhátas fiú felajánlotta Willnek a segítségét. ~Igen, tényleg nem Mardekáros...~ gondolta Elisha. Amara megjegyzésén elmosolyodott, miközben azon tûnõdött, õ sem hagyná ezt ebben a helyzetben. Ráhagyta a fiúkra a "társalgást", és inkább elindult a lépcsõkön át a klubhelyiség irányába. Közben megvárta Amarát, aki közben mellé érkezett.* - Nincs szükség arra, hogy a Gyengélkedõbe menj, igaz? De ha azt érzed, hogy el kéne menned, hát veled tartunk... legalábbis én... *mondta a lánynak, miközben lassan lépkedtek a lépcsõfokokon.* - Semmi másra nem vágyok jobban, mint egy nagy alvásra... Elegem van már a mai napból... *dühösen megcsóválta a fejét.* *Szépen lassan felértek a klubhelyiség elé. Már a Kövér Dáma is szunyókált, ezért, hogy ne kelljen kétszer felébreszteni, Elisha megállt elõtte, hogy megvárja Willt. Leült a földre, és szemeit becsukva várta a fiút.*
|
|
|
Post by John Josh on Oct 25, 2008 18:13:04 GMT 1
* A lány akit segítettem cipelni, kissé megsértõdött, hogy dobáljuk így össze-vissza. Meg is értettem miért. Közben a fiú ezt kérdezte tõlem: - És te mi jót csináltál itt éjnek évadján? - Semmi különöset, nem tudtam aludni, ezért elindultam, hogy kicsit jobban felfedezzem az iskolát- válaszoltam. ~ Fuhh, ez nem lehet valami meggyõzõ magyarázat, pedig ez az igazság- gondoltam magamban. * A fiú nem vágott hozzá semmilyen arcot így azt gondoltam, hogy elfogadta a magyarázatom. Csendben mentünk tovább majd lassan elértük a Griffendél tornyát. Útközben eldöntöttem, hogy én is visszamegyek a hálókörletembe, mert ideje aludni és holnap suli. Ráadásul még elkaphatnak itt a folyosón... - Jó éjszakát mindenkinek-búcsúztam- amugy engem John Josh-nak hívnak. Mutatkoztam be. - Téged, hogy hívnak- kérdeztem a fiútól...
|
|
|
Post by William Wilson on Oct 25, 2008 21:24:05 GMT 1
*Will felvonta a szemöldökét, de nem kérdezõsködött. Az õ dolga, nem kell, hogy pont Will orrára kösse. Furcsállta, hogy a fiú nem kérdezte meg tõlük, hogy mit mûveltek, amiért így néznek ki. Persze örült ennek, de egyben furcsállta is. Némán ballagtak a kihalt folyosókon. A lányok kicsit lehagyták õket. Úgy tûnik már tényleg vissza akartak térni a toronyba. Nem is csoda...* *Willt nyomasztotta a csend, ami körülölelte a kis csapatot, de nem tudta, mit is mondjon. Csodálkozott azon, hogy a fiú egészen a Griffendél toronyig kísérte õket. Hiszen amint ki tudta venni, õ Hollóhátas volt. Nem érette, miért is jött velük egészen idáig. Talán õ is új diák, és meg akarta tudni, hol is van ez a bizonyos hely. Will azonban elõvigyázatos volt, meg akart várni, amíg a fiú távozik, s csak azután mondta volna a jelszót. Ám a Hollóhátas visszafordult. * - Örvendek- kezet nyújtott- William Wilson- mosolygott fáradtan- De inkább csak Will. Rövidebb, egyszerûbb és jobban szeretem.
|
|
|
Post by John Josh on Oct 25, 2008 22:16:38 GMT 1
* A fiú akivel a Griffendél toronyig mentem Will Willson-ként mutatkozott be. Miután elbúcsúsztam tõlük vissza indultam a hálókörletem felé és végig a most történt dolgokon gondolkoztam. ~ Vajon mi történt a három griffendélessel, hogy olyan ramatyul néztek ki? Vajon mit kerestek õk itt? Nem akartam õket megkérdezni ezekrõl a dolgokról, mert nem volt hozzá semmi közöm és nem is volt hozzá bátorságom. Belevillant a fejembe egy másik gondolat is: ~ Most komplett bolondnak tarthatnak engem az éjjeli kastélyban való mászkálásom miatt. Igazán leszokhatnék errõl a furcsa szokásomról, hogy éjnek évadján a Roxfort folyosóin mászkálok. * Végül megérkeztem a Hollóhát tornyához. Alig vártam, hogy végre az ágyamban legyek, hirtelen rámtört ólomsúllyal az álmosság...
|
|
|
Post by Amaranth Meadows on Oct 27, 2008 12:48:55 GMT 1
*Amara akart leülni Elisha mellé a földre, mert félõ volt, hogy a végén elalszik, és nem tud felkelni. Inkább csak a falnak támaszkodtott. A Kövér Dáma valószínüleg nem vette észre õket, mert továbbra is békésen hortyogott.* ~Vajon mit fog szólni hozzánk...~*kuncogta magában, majd visszateknitett a folyosóra, ahol a két fiú közeledett. Érdekes volt, hogy a hollóhátas fiú idáig elkísérte õket. Látta, ahogy elbúcsúznak, majd Will feléjük indul.* - Végre lefekhetünk aludni...- *sóhajtotta, és elnyomott egy ásítást. Már nagyon fáradt volt. Nem történtek vele mindne nap ilyen furcsa események. Ha végiggondolta a történteket valószínû volt, hogy Will és Elisha viszont eléggé hozzá vannak szokva az ilyesmikhez.* *Minden vágya már csak az volt, hogy leüljön az ágyára, valahogy ellássa a sebet, átöltözzön és végre lefekhessen aludni. Mint mindig, amikor fárad volt, olyan távolinak tûnt a "megérdemelt" pihenés.* * Újra ásított, és elõre rosszkedvûen gondolt a holnapi órákra.* ~Ilyen fáradtan csak katasztrófa lehet a holnap...~ *gondolta.* ~ De valahogy majd csak túlélem.~
|
|
|
Post by Elisha Prevett on Nov 2, 2008 9:08:14 GMT 1
*Másnap reggel Elisha kialvatlanul, álmosan ébredt. Nem sokat tudott aludni az éjjel, ugyanis álmában mindenféle rémképek keveredtek, hol dementorokról, hol pedig vicsorgó vérfarkasokról. Ilyenkor mindig felriadt. Rossz kedvét le sem tagadhatta volna, egész délelõtt morcosan, búskomoran ült az órákon, amikor meg unalmában épp elfelejtette bánatát, azon mesterkedett, hogyan írja át a táblán lévõ szöveget pálcájával a leghátsó padból. Ebédidõben elindult a gyengélkedõ felé, ám a javasasszony kijelentette, hogy ma semelyik beteg sem fogadhat látogatókat. Így Elisha lemondott Sophia látogatásáról. Délután azzal töltötte az idejét, hogy céltalanul bolyongott a folyosókon. Ilyenkor rendszerint minden tanuló az udvaron tartózkodott, de Elishának a tegnap esti kaland után semmi kedve sem volt kilátogatni. Helyette elhatározta, hogy inkább bejárja a kastély minden zugát, így hát bolyongását a pincétõl kezdte, ahol a mardekárosok klubhelyisége elõtt találta magát. Nem kellett még egyszer a bejáratra nézni, azonnal elhúzta a csíkot, mielõtt összetûzésbe kerülne valamelyik éppen kijövõ mardekárossal. Felfelé vette az irányt. Elhaladt a sok ismerõs, minden nap látott festmény elõtt, a tantermek elõtt (látványuk semmiképp sem boldogította a lányt), néhány szellem mellett, akik a falakon át távoztak a folyosóról. Elisha végül elért egy olyan pontra, amelynél feljebb még nem volt alkalma jutni. Azok a folyosók csaknem mind kihaltak voltak. Vendégeik rendszerint csak olyan elsõ, vagy másodévesek voltak, akik eltévedtek az épületben. Ezeken a folyosókon szinte semmi sem volt, leszámítva azt az egy ütött-kopott állóórát, amely az egyik sarokban helyezkedett el. Elisha közelebb lépett hozzá, hogy megnézze, járnak-e a mutatói. Számlapjára pillantva nem is csodálkozott, hogy azok egy helyben álltak, hisz az óra már olyan öreg lehetett, hogy a római számok valamelyike teljesen lekopott. Nem beszélve arról, hogy vastag porréteg ült az óra tetején. Ahogy Elisha közelebb lépett, az állóóra erõsen megremegett. A lány ijedtében meghátrált, mire a remegés abbamaradt. Lisa már épp indult volna kinyitni, mikor eszébe jutottak mondatfoszlányok, melyeket még az egyik tanár mondott régebben: …nem csak szekrényekben, hanem ágyak alatt, vagy állóórákban is megbújik…, olyan alakot ölt, amitõl a legjobban félsz…, egy dolog pusztítja el: a nevetés. A lány azonnal hátrébb lépett pár lépést, amint felderengett elõtte egy szekrény képe, amibõl mindenféle bestia alakjában mumus bújik elõ. Pálcája hiányában magatehetetlen lett volna a mumussal szemben, így inkább egy hátraarccal futásnak eredt az óra közelébõl, mielõtt elõtörne belõle valami szörnyeteg… A klubhelyiség felé indult, hogy szóljon valakinek a mumusról, bár õszintén azt sem tudta, miért lenne értelme szólni bárkinek is, hisz jól van az ott, ahol van… ~Vajon milyen alakot öltött volna elõttem?~ úton a portréjuk felé ezen tûnõdött, hisz még nem volt alkalma szembenézni egy mumussal, és azt sem tudta, mitõl fél a legjobban. Majd a futástól kifáradtan belépett a klubhelyiségbe…*
|
|
|
Post by Amaranth Meadows on Dec 20, 2008 14:35:14 GMT 1
* Amara ráérõsen sétálgatott a folyosón. Szombat délelõtt volt, tanulnivalója mégsem akadt. Az ablakokon túlról szürke fény esett be a folyosóra, még sötétebbre festve a lány sötétvörös haját. Vágyott volna valami kalandra. Úgy döntött bolyong egy kicsit a suliban, hátha talál valami érdekesnek tûnõ elfoglaltságot. A folyosón éppen senki sem jött arra. Elindult az egyik irányba. Fekete, hosszú szoknyája minden lépését ûen követte. Felment néhány lépsõn. Jobbra fordult, majd balra, átment egy átjárón... Egy kis, sötét folyosóra tévedt. A végén egy elég elhanyagoltnak látszott ajtó volt. Elindult arrafelé.*
~ De jó lenne, ha valami érdekes lenne mögötte... ~ gondolta ábrándozva. ~ De úgyis csak valami ócska raktárat találnék. ~
* Azzal visszafordult, hogy elmenjen a könyvtárba. *
|
|
|
Post by William Wilson on Dec 26, 2008 22:44:34 GMT 1
*Will sikeresen túlélt egy Sötét Varázslatok órát, így végre fellélegezhetett és kilépett a halvány fényben derengõ folyosóra. Nem volt korán, ám a nap még mindig nem volt hajlandó elõbújni a felhõk mögül. Willnek azonban már ez az idõpont is kora reggelnek számított. Hatalmasat ásított és lassú léptekkel indult el. Menet közben gyömöszölte táskájába a tankönyveit. A folyosón botlott bele egy évfolyamtársába. Nem voltak baráti viszonyban, de nem is gyûlölték egymást. Mivel egyikõjüknek sem volt jobb ötlete, a Kwiddicsrõl kezdtek beszélgetni. A következõ órájuk Jóslálstan volt, így az Északi torony felé vették az irányt. A fiú többször átkozta azt, aki ezt az órarendet alkotta. "Jobbnál jobb" órák követik egymást. Magában megfogadta, hogy ha netalántán olyan ostoba lesz, hogy tanárnak szegõdik el, nem kínozza majd a diákokat ilyen gyötrelmes órarendekkel.* *Kiértek a lépcsõkhöz. Will úgy belefeledkezett a Kwiddics rejltélyfonalainak csomózgatásába, hogy nem is figyelt, hova lép. A lépcsõk valóban szeszélyesek. Ezt rögtön tapasztalta is a fiú, mikor nem vette észre, hogy az, amerre menni akartak, elindult. Elég nagy volt a rés, Will lába könnyedén elvétette a lépést. Elvesztette az egyensúlyát és a mély felé dõlt. Szerencséjére a lépcsõ szélét még sikerült megragadnia. A táskája tartalma a mélybe ürült. Will a zsebéhez kapott, megragadta a pálcáját és lefelé mutatva mondta a varázsigét: -Invito könyvek! *Csupán arról fekedkezett meg, hogy egy-egy kézzel nem tudja tartani magát és a könyveket fogni. De azért sütnivalója még maradt (egy kevés), így mikor a könyvek odaérkeztek hozzá megszüntette a varázslatot és helyette egy másikat mondott: -Wingardium Leviosa! *A könyveit fellebegtette a lépcsõre. A pálcáját a jól megszokott helyére csúsztatta vissza és máris tudott két kézzel kapaszkodni. Egy szellem bukkant elõ a falból. Csodálkozva meredt Willre, aztán elnevette magát: -Mi jót mûvelsz itt, Will? -Önnek is szép, jó reggelt, Sir Nicolas!- muszáj volt mosolyognia a saját szerencsétlen helyzetén- Gondoltam, innen is körbekémlelem a lépcsõk labirintusát. -Na és milyen látvány tárult fel szemed elõtt?- vigyorgott a szellem. -Szép... De gondolom nem veszi zokon, ha inkább onnan csodálom meg legközelebb, ahonnan mindenki más... -Értem én. Remélem, Te sem veszed zokon, ha én most elhúzom az ektoplazmám, mert a Véres Báróval van találkám. Képzelheted, milyen meghitt lesz- kacsintott pajkosan Félig Fej Nélküli Nick, majd tovalebegett. ~Na szuper... És én, hogyan röppenjek bárhova is? *A lépcsõ zökkent egyet, jelezvén, hogy célt ért. Will kezei ennek következtében lejjebb csúsztak. Ezt már egyáltalán nem tartotta viccesnek. Megpróbált fejjebb megkapaszkodni. Ekkor lépett rá valaki. Magában szitkozódott (legalábbis remélte, hogy magában...). ~Á... Csak a hetedik emelet... -Halihó! Nagyon értékelném, ha inkább segítenétek, minstem összetiportok...-Remélte, hogy kérése nem találnak üres fülekre.
|
|
|
Post by Amaranth Meadows on Jan 14, 2009 17:11:33 GMT 1
*Amara a lépcsõk felé sétált. Fellépett az egyik lépcsõfokra. Igen meglepõdött, amikor alulról szitkozódásokat hallott. Lenézett a lépcsõ szélérõl és megpillantotta Willt, amint épp a levegõben lóg.* - Te jó ég, Will mit keresel ott? - * kérdezte, majd odanyújtotta a kezét a fiúnak, hogy felhúzza.*
|
|
|
Post by Elisha Prevett on Feb 23, 2009 15:16:51 GMT 1
*Elisha álmosan lépkedett ki a terembõl, mert mint általában mindig, az órát most is alvással töltötte. Persze a "téli álom" elõtt firkálgatott valamit a könyve szélére, csak hogy nehogy maradjon egy ép oldala szerencsétlennek... Ezekkel a balsorsú könyvekkel a kezében vonult a következõ órára. Nem figyelt arra, hova is lép pontosan, így nem lepte meg, mikor belerúgott a lépcsõn valami keménybe, ami azonnal leesett a mélybe. Elisha riadtan nézett a dolog után. Vagy inkább a dolgok után? ~Könyvek... Ki az az õrült, aki a lépcsõ szélére pakol?~ Megkönnyebbûlve nézte a zuhanó könyveket, amik egy nagy puffanás kíséretében landoltak a földszinten. Az iménti riadalom hamar visszatért, mikor meglátta, hogy valaki épp a lépcsõ oldalán kapaszkodik. Hamar felismerte a fiúban Willt. Gyorsan odalépett és segített Amarának felhúzni Õt.* - Jesszusom, Will, te mit csinálsz? Valaki lelökött? *a háta mögött vonuló néhány mardekárosra pillantott.* - Azt hiszem véletlen lerúgtam a könyveidet. De várj csak... *elõhúzta pálcáját, hogy egy invitoval visszahozza a könyveket, de azok láthatóan sehogysem akartak engedelmeskedni a varázslatnak.* - Ez nem fog menni. Lerohanok értük, te meg addig elmehetsz órára, hogy ne késs el! Addig itt vannak az én könyveim neked. *épp a fiú kezébe nyomta volna a könyveit, de egy kis hezitálás után meggondolta magát. Nem akarta, hogy bárki is lássa a firkálmányait, még a végén kinevetnék...* - Õõõ, inkább mégsem... Nah mindegy, sietek! *és már futott is a szeszélyes lépcsõkön a földszint felé.*
|
|
|
Post by William Wilson on Feb 24, 2009 22:07:38 GMT 1
*Will végre fel tudott kapaszkodni a lépcsõre a lányok segítségével. - Köszönöm szépen...- fél szemével még egyszer odapillantott, ahol az imént lógott. Felvonta a szemöldökét, mert elképzelte, hogy nézhetett ki.* *Értetlenül pislogott Elishára, nem igzán fogta fel, mit is akar mondani a lány. Csak azt észlelte, hogy elviharzik elõlük. Pár pillanatig tartott, hogy felfogja, könyv nélkül nm igazán érdemes órára menni. Még a végén azt jósolja a tanár, hogy a könyvei megsértõdnek rá és ténylegesen halálra untatják õt. Ezzel azért vigyáznia kell! Sietve elköszönt Amarától és követte Elishát. Ledöngetett a lépcsõkön utána. Közben be is csengettek, így már teljesen biztos volt benne, hogy legalább negyed órát fog késni óráról. De ahelyett, hogy gyorsabban ment volna, inkább lasított a robogásán. Mostmár úgy is mindegy. Megfogta Elisha vállát, hogy õt is lelassítsa. - Szerintem mindegy, hogy 15 vagy 25 percet késünk. *Ezalatt leértek a földszintre. Felszedegette a földrõl a tanszereit, majd Elisha után visszaindult a lépcsõ felé. Hogy a csendet megtörje, viccet kezdett meséni: - Melyik az a növény, ait ha 10 percnél tovább szagolsz alulról, biztosan el...pat...kolsz... *A gondnok jelent meg pontosan elõttük, így nem tudta befejezni a találós kérdést. - Ajjaj... Büntetõmunka szagot érzek...- kijelentésre a gondnok arcán széles vigyor terült el.
|
|
|
Post by Elisha Prevett on Feb 25, 2009 16:05:04 GMT 1
*Elishának kicsit lelkiismeret furdalása lett, hisz lelökte a fiú könyveit, így minimum elvárható lett volna tõle, hogy egymaga lemegy értük, ehelyett a fiú is lépcsõzött vele. A lány nem igazán szólalt meg, inkább csak rámormogott pár nagyszájú festménylakóra, akik mindenféle kedvesnek épp nem mondható megjegyzést fûztek a két lépcsõzõ diákra, amiért becsöngetés után is kint mászkálnak.* - Igazad van, tényleg mindegy… De jobb szeretném minél elõbb a füstös teremben tudni magam, még a végén belebotlunk Hóborcba! *belegondolni is rossz volt, mit összerikoltozna a kopogó szellem meglátva a két mászkáló tanulót. Elisha felszedett pár vaskos könyvet, a többit meg Will halászta el elõle. A nagy könyvekkel megpakolva indult vissza a terem felé. Nem figyelt a lába elé, így csaknem belebotlott az elõtte álló alakba. Félelemmel nézett a gúnyosan vigyorgó arcba.* - Mr Izé… Öhm… *A mai napig nem tudta megjegyezni az iskola professzorainak, személyzetének neveit. Csupán néhányat tudott, de abba a néhányba a gondnok neve nem tartozott.* - Candace Lockhart tanárnõ küldött le minket, hogy… Öhm… *Elisha rögtön kimondta, ami eszébe jutott, és az az igazgatónõ neve volt. Sajnos a lány nem volt megáldva jó hazudási képességgel, és legtöbbször csak a mondat elsõ feléig jutott.* - Persze, persze, mondd csak, szenvedj! *a gondnok vigyora semmit sem változott. Elishának kedve lett volna egy Locomotor Corpissal fellógatni, de még idõben belegondolt az esetleges következményekbe. Így csak abban tudott reménykedni, hogy Will ez alatt kiagyalt valamit.*
|
|